A Soproni Kékfrankos
1809-ben a magyarul egy szót sem tudó soproni poncichterek nem sejthették, hogy a lakásaikba bekvártélyozott napóleoni katonák, akik csak terhet és szenvedést jelentettek a városnak, utódaiknak milyen nagyszerű örököt hagynak. Történt pedig akkor, ahogy a nép emlékezete megőrizte, hogy a katonák élvezték a magyar hon ízletes és bőséges kosztját és a soproni történelmi borvidék ízeit. 
Soproni Kirándulás
Az 53.000 lakosú Sopron hazánk egyik legvonzóbb turisztikai célpontja. A Dunántúl északnyugati kiszögellésében helyezkedik el, a Fertő-tó medencéje és a Soproni-hegység között. Ausztriától 6 km választja el, ezért nevezik az ország nyugati kapujának. 
A Soproni Sör
A magyar sörpiac nagyságát a 70 liter körüli átlagfogyasztás jellemzi évek óta.
Ezen a piacon a Soproni Ászok a világos sörök szegmensének egyik meghatározó márkája. A sörpiac mintegy 50%-át fedi le ez a kategória, a márka erős versenyben van verseny- társaival. 
A Balfi-gyógyfürdő
A Balfi-gyógyfürdő megújult környezetben biztosítja a gyógyulást, kikapcsolódást az oda látogató vendégeknek. Soprontól 7 km. távolságra fekszik Balf, közel a Fertő-tóhoz.
Gyógyvízét már a rómaiak is használták, a fürdőhely 1878-ban indult fejlődésnek. Gyógyforrásai magas kénhidrogén tartalma miatt hurutos gyomorpanaszok ellen javallott, a víz palackozása a századfordulón kezdődött. 
A Fertő-tó
A Fertő-tó Közép Európa harmadik legnagyobb tava. Hossza 35 km, szélessége 7-15 km, kora kb. 20. 000 év, vize lúgos kémhatású, sótartalma miatt gyógyító erejű.
A Fertő-tó Sopron közelében található, Ausztria és Magyarország osztozik a területén. A Fertő-Hanság Nemzeti Parkhoz és az ausztriai Neusiedler See-Seewimkel Nemzeti Parkhoz tartozik a partvidéke. 
Lővér fürdő – Lővér Uszoda
A Lővér fürdő Sopronban, a Lővér körút mellett található, 1908.-ban épült a fürdő és abban az időben a deákkúti forrás vize táplálta a medence vízét.
Az uszoda modernizálása 1934.-ben történt meg. A II. medence 1966.-ban készült el, 1975.-ben kezdték a fedett uszoda kivitelezését, 1977.-ben adták át. 2004 óta Csík Ferenc nevét viseli az uszoda. 
A Soproni VOLT Fesztivál
A VOLT Fesztivál a ’90-es évek eleje kultikus popkulturális magazinjáról a VOLT-ról kapta nevét.
A két főszervező, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert 19 évesek voltak, amikor a lap főszerkesztőitől, Ligeti Nagy Tamástól és Hegyi Hill Zoltántól „kölcsönkérték” a VOLT nevet azzal a szándékkal, hogy fesztivált szervezzenek a Soproni Sportcentrumban. 
![]() |
![]() |











(5.00 out of 5)




