Évértékelőt illetve inkább Fidesz korszak értékelőt tartott Orbán Viktor 2020.02.16-án Budapesten a Várkert Bazárban, amelyen szokás szerint többnyire személyesen csak a meghívottak vehettek részt, de amit bárki követhetett a televízióban vagy akár az interneten. Bevallom igazából nincs is ezzel semmi baj, hiszen úgy megy ez a nagypolitikában is ahogy az életben, az ember jobban szeret az övéi társaságában beszélni. Budapest, 2020. február 16. / Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2020. február 16-án. / MTI/Szigetváry Zsolt Bevallom, hogy az ilyen rendezvényeket inkább tartom egyébként a kampánymentes időszakban amolyan propaganda eseménynek, mint konkrét évértékelőnek, hiszen többnyire csak a szépről, a jóról illetve a szép reményű tervekről szól, nem pedig az olyan témákról ami konkrétan foglalkoztatja a hétköznapi embereket, mint például az áremelések vagy a forint gyengélkedése az euróval szemben, a családi pótlék összegének egy helyben toporgása vagy az oktatásügyben kialakult nézetellentétek, de ez egy ilyen műfaj. Igaz, mondhatjuk, hogy az általam említett témákról beszéljenek az adott tárcák miniszterei, hiszen ez egy másik liga, itt sokkal nagyobb dolgokat kell fókuszba állítani. Minden bizonnyal a politikai elemzők majd jó ideig el is csámcsognak az elhangzottakon – persze pro és kontra – és elvitatkoznak majd az olyan kijelentéseken mint [...]

Február 27-én, csütörtökön ülésezik Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a városházán. A városi képviselők idén először ülnek össze, az előzetesen közzétett meghívó szerint húsz napirend felett dönthetnek. A 2020-as évben most először ülnek össze a 2019. október 13-án megválasztott önkormányzati képviselők – Fotó: cyberpress.hu archívum Első körben a közbeszerzési terv elfogadását szavazhatják meg, mely tartalmazza a tavaly lefolytatott eljárások eredményeit is. A mellékletek tartalmazzák a tervezett építési beruházásokat is, így a Zichy-Meskó palota műemléki felújításának és hasznosításának építési munkáira áprilisban írnak ki felhívást, az ITC inkubátorház építésére novemberben, a Várkerület II. ütem kivitelezésére májusban, az árpád utcai parkolóház kivitelezésére júniusban, a Selmeci utcai rendelőintézet építésére szintén júniusban. Folytatódik az Agyag utcai zajvédő fal felújítása, így a III. ütem közbeszerzését májusra tervezik. A Sopron-Balf és a Lőverek klimatikus gyógyhely fejlesztése projekt kapcsán a turisztikai látogatóközpont kivitelezésének felhívását júniusra időzítették, az Anger rét melletti (Hillebrand Jenő utca) bölcsőde építését pedig októberre. Márciusban indulhatnak meg a Százszorszép Bölcsőde bővítésére és az Ágfalvi út belterületi szakaszán felújítására irányuló közbeszerzések. Januárban a tervezett kátyúzási, út- és járda felújítási feladatok megvalósítására keresnek kivitelezőt, novemberben pedig nyílt eljárást hirdetnek az Ipari park közműellátására. Tájékoztatást ad dr. Farkas Ciprián polgármester, az alpolgármesterek valamint a bizottsági elnökök az átruházott [...]

A februári közgyűlés elé kerül az Ovi-Sport Program pályázata, mely keretében az óvodások számára épülhet egy kis méretű, több sportágban is hasznosítható műfüves pálya a jereváni Kék óvodában. Fotó: cyberpress.hu archívum Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány lebonyolításában, önkormányzati önrész vállalásával pályázható meg a többcélú sportlétesítmény megépítés, a hozzá tartozó eszközök beszerzése és a pedagógiai program bevezetése. Az alapítványt Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat labdarúgója hívta életre, és olyan, az óvodások méretigényeihez kifejlesztett sport-oktatási eszközt valósítottak meg, mely eddig sem Magyarországon, sem pedig a nemzetközi piacon nem létezett. A magyar innovációnak számító Ovi-sport pályák egyébként nem ismeretlenek már a soproni óvodások számára sem, hiszen a fenntartó soproni önkormányzat jóvoltából már a Herman Alice Óvodába, a Trefort Téri Óvodában és a Bánfalvi Óvodában is átadtak ilyen létesítményeket, a Kőszegi Úti Tagóvodánál pedig a megvalósítás van folyamatban. A pályázathoz Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, a kedvező közgyűlési döntés esetében 4,5 millió forintos forrást biztosít, a teljes költséget pedig a TAO támogatások fedik le. Amennyiben pozitív elbírálást kap Sopron, úgy 2021-ben épülhet meg a pálya. A témát előterjesztő polgármester a Soproni Horváth József utcai Trefort Téri Óvoda – Jereváni Tagóvodáját jelölte meg megvalósítási helyszínként. Az intézmény gyermeklétszáma 155 fő, ám az épület a gyermekek játékához, [...]

Hétfőn általában fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, de helyenként alacsony szintű felhőzet is megjelenhet az égen, viszont estétől fokozatosan megvastagszik a felhőtakaró. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél a Dunántúl déli felén i...

2020. február 15-én rendezték meg Szombathelyen a XX. Sakura Karate Kupát. A WKF (olimpiai) szabályrendszer szerinti kiírás alapján megtartott regionális versenyen 2 ország 17 egyesülete képviseltette magát. A megmérettetés a 2020-as év versenyszezonjá...