Vizsgáljuk meg az esetet hatvan kilométerrel távolabb a vasi megyeszékhelytől, azaz hazai pályán. Az Alpok lankáinál, a csodás szőlőtermő dombok ölében fekvő kisvárosban, ahol egyébként mindenki a ház alatti boltíves borospincében tüsténkedik, így a kissé megerjedt must már elkábította annyira az embert, hogy másképp lássa a dolgokat. De nem mintha spiccesnek kéne lenni ahhoz, hogy egy kis érthetetlenséget fedezzünk fel abban, miért fogadta dr. Nemény András polgármester kollégáját dr. Farkas Ciprián. Hogy a jegyzetünk véleményezője józan gondolkodású e, azt már az olvasóra bízzuk. Montázsunk szigorúan illusztráció! // cyberpress.hu Ha két polgármester találkozik, általában ahhoz valamilyen érdeke fűződik vagy egyiknek, vagy másiknak, netán mindkettőnek. Ám ezúttal nem egy formai megállapodásra került sor, nem is villantak a bebocsájtást nyert hivatásos sajtómunkások vakui. De nem is kell messzemenőn találhatni, mert a szombathelyiek egyértelműen fogalmaznak. Érdekük, hogy eredményre jussanak Sopronban. A történet ott indul, hogy a szombathelyi önkormányzatnak egy ideje problémát jelenet a hulladékszállítás központosított működése. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a szombathelyi városi tulajdonú SZOVA Zrt. kapacitása jelenleg kihasználatlan, szerepét a soproni székhelyű STKH Kft. vette át Vas megye területeinek jelentős részén. Az egész irányítását az állami szereplő, a döcögősen indult, ám azóta csendesen funkcionáló Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) [...]

Bajnok és Magyar Kupa győztes felnőtt csapatunk mellett díjazták Sportdarázs bajnokainkat és az EYOF-on a magyar válogatott tagjaként sikeresen szereplő akadémistánkat, a jelenleg kadett csapatunkkal Székesfehérváron szereplő Pfeiffer Virágot is a 31. ...

Ebben az esztendőben is megtelt a Novomatic Aréna, ahol összegyűlt a soproni sportélet apraja és nagyja, hiszen most tartották a nagy hagyományokkal rendelkező Sportgálát, ahol a város elismerése jegyében jutalmazták mindazokat, akik az elmúlt évben ki...

FELSŐHÁZ – A csoport Helyszín: Vasas Pasaréti Sportcentrum Budapest, Pasaréti út 11, 1026 11.00 VASAS AKADÁMIA/A – BEAC-ÚJBUDA KA/A (LSFS-1011) 12.45 SOPRONI DARAZSAK AK/A – NKA PÉCS/A (LSFS-1012) 17.00 NKA PÉCS/A – VASAS AKADÉMIA/A (LSFS-1013) 18.45 SOPRONI DARAZSAK AK/A – BEAC-ÚJBUDA KA/A (LSFS-1014) ALSÓHÁZ – B csoport 11.00 PVSK NKA/A – DÁVID KORNÉL KA (LSAS-1021) […]

Időnként kifejezetten jól játszva, a 3. negyed után még döntetlenre álltunk, az előző fordulóban a bajnok Falco csapatát is legyőző Oroszlány otthonában. A zárószakasz első felében aztán, az addig látottak alapján érthetetlen módon szétesett a játékunk. A hazaiak ezt egy extra egyéni teljesítményre építve kíméletlenül megbüntették, és egy 17-3-as rohammal eldöntötték a maguk javára a […]