Ünnepséget rendeztek annak tiszteletére, hogy 10 éve adták át az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus Soproni legációjának a Rejpál házat. A jeles eseményen köszöntőt mondott Dr. Sztancs György, Soproni Borlovagok és Borbarátok Egyesület elnöke, va...
A Lővér Uszodában több mint száz fő vett részt az Országos Vízipisztoly csatában, amely egyben rekordkísérlet is volt. A résztvevőknek egymást kellett eltalálni a vízipisztolyokkal, melyek egy részét a szervezők biztosítottak nekik.

Az idei Pickleball Országos Bajnokság eredményhirdetését tartották a SVSE Teniszcentrumban, szombaton. A pickleball három sportágat ötvöz, az asztalitenisz, a tollaslabdát és a teniszt.
Az idei Pickleball Országos Bajnokság férfi páros kategóriájának eredményhirdetését tartották a SVSE Teniszcentrumban, szombaton. A pickleball három sportágat ötvöz, az asztalitenisz, a tollaslabdát és a teniszt. A mérkőzések a holnapi napon is folytat...