Párosban ezúttal simán nyertek a döntőben az Australian Openen. Timi az első magyar felnőtt játékos aki már három Grand Slam győzelemnél jár. A Babos Tímea – Kristina Mladenovic páros Hszie Szu-vej és Barbora Strýcová ellen léptek pályára az Australian Open döntőjében. Az egy és negyedórás küzdelemben végül 6:2, 6:1-el simán legyőzték az első helyen kiemelt tajvani […]
A legfrissebb 2020.01.31-én nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint 213-ra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma és 9692-re a fertőzötteké Kínában. – közölte a Nemzeti Egészségügyi Bizottság. Az járvány fókuszpontjában Hupej tartományban jelentősen megnőtt a vírus miatti halálesetek száma, de tovább tart az egészségügyi szervezetek által a harc és igyekeznek mindent megtenni a halálos vírus terjedésének megfékezése érdekében. A hivatalos információk szerint Olaszországban is regisztráltak két fertőzöttet, akik turistaként érkeztek Rómába. A kínai házaspár repülővel érkezett Vuhanból még január 23-án az európai országba egy turistacsoporttal és több olasz városban is járt mielőtt kiderült hogy nagy a baj. A férjet és feleséget a fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórházban ápolják. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök ezzel egy időben bejelentette, hogy a biztonsági intézkedések részeként leállítják a Kínába tartó és onnan érkező repülőjáratokat. Az Air France is bejelnette, hogy leállítja minden kínai járatát csütörtöktől február 9-ig az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése miatt. A legfrissebb híradások szerint Egyesült Államokban jelenleg 26 tagállamban 110 embert vizsgálnak koronavírusos fertőzés gyanújával és első ízben terjedt a vírus emberről emberre a tengerentúli országban. Az érintett emberről emberre fertőzésben egy házaspár érintett, ahol az asszony korábban a kínai Vuhan városában tett látogatást a férje nélkül, aki aztán utólag már otthon [...]

A napokban postázta a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. égisze alatt a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. az érintett partnereinek az aktuális csekket, amely a köznyelvben csak “sz...

A nevezett 131 mintából 15 bor érdemelt ki aranyérmet a decemberi XV. Hűség Napi Borversenyen, melynek hivatalos eredményhirdetését csütörtökön este tartották. A borászok által készített tételek magas minőségben készültek, állapította meg a zsűri az év...