A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége csütörtöki ülésén 25 főben maximálta az élvonalbeli csapatok keretet a 2020-2021-es idénytől. A szombathelyi Haladás stadion / illusztráció – fotó: cyberpress.hu archívum Az MLSZ honlapjának híre szerint az elnökség ezzel azt szeretné elérni, hogy az OTP Bank Ligában csökkenjen a csapatoknál alkalmazásban lévő, de keveset szereplő labdarúgók száma. A 25-ös keret kizárólag U19-es vagy fiatalabb korú játékosokkal növelhető. “A korábbi stratégiai törekvések jegyében növekszik a hazai és a fiatal játékosok ösztönzése, illetve az új szabályozás a kluboknál korlátozza a játékosok összesített bértömegét” – áll az szövetség honlapján. Döntés született arról is, hogy a következő szezontól minden fordulóban egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutásról a Magyar Kupában, ahol minden esetben az alacsonyabb osztályú csapat lesz a pályaválasztó, újrajátszás pedig továbbra sincs: döntetlen esetén hosszabbítás és büntetőpárbaj zárhatja le a továbbjutás kérdését. A professzionális csapatok az MK 6. fordulójában (szeptember 19-én), a legjobb 128 között csatlakoznak a mezőnyhöz, és kiemeltként egymással nem találkozhatnak. A döntőt a Puskás Arénában rendezik, 2021. május 19-én, a kupagyőztes pedig csatlakozik a nemzetközi kupák mezőnyéhez. Arról is határoztak, hogy a következő bajnoki szezon augusztus 1-én kezdődik, alig két héttel a nyári Európa-bajnokság londoni döntője után. Az őszi idény december 12-én ér [...]

Nemzeti Junior bajnokság , keresztjáték első forduló Sopron, Vendéglátó SZKI 2020.01.29. 17:20 SSIKA/A – Dombóvári Kosársuli KE 111-37 ( 33-15 19-10 ; 32-4 27-8) SSIKA: Tabajdi 22/6 , Vámosi 17/3, Hajnal 15/6, Kiss 13/3, Csátaljay 12, ...

Leány Egyetemi Bajnokság – Nyugat – 9. forduló
SMAFC – PTE-Petőfi SE
2020. február 3. (hétfő), 19.30 – Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Panta István (beharangozó):
„A Petőfi igen jó alakulat, de az előző mérkőzésből erőt merítve, táplálkozva, ...

A közúti közlekedés forgalomirányításának és forgalomfigyelésének digitalizációja, azaz az intelligens közlekedési rendszerek (ITS) terjedése jelentősen javítja a közlekedésbiztonságot, növeli a közúthálózat hatékonyságát, és hozzájárul a fenntarthatós...