Munkával váltották meg büntetésüket azok a fiatalok, akik a GYSEV vasúti kocsijait festették le graffitikkel. A vasúttársaság kezdeményezésére jóvátételként dolgozhattak a GYSEV-nél, ahol elsősorban személykocsik takarítása volt a feladatuk. Egy graffitivel “díszített” vasúti kocsi a sok közül. / fotó: GYSEV Zrt. Négy elkövető is megrongált vasúti kocsikat, egyenként mintegy 20 négyzetméteres felületen festették le graffitikkel a járműveket. A GYSEV Zrt. feljelentése után a rendőrség által indított nyomozás során megtalálták a 25 és 35 év közötti tetteseket. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság által indított bűnügyben a vasúttársaság jelezte: lehetőséget kíván adni arra, hogy közvetítő eljárás keretében rendezzék az ügyet. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok jóvátételként, munka elvégzésével mentesülhetek a büntetőeljárás alól. Az elkövetők közül hárman éltek a lehetőséggel, ők a bűncselekmény súlyosságától függően 30 és 130 közötti munkaórát töltöttek a GYSEV-nél: személykocsikat takarítottak, InterCity-kocsik szőnyeg és kárpittisztítását végezték, tisztították a mellékhelyiségeket és részt vettek a járművek külső mosásának kézzel végezhető munkafolyamataiban. „Nevelő célzattal kezdeményeztük a közvetítői eljárást. Ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a graffitizés nem valami poénos dolog, hanem súlyos következményei lehetnek, hiszen egy közszolgáltatást végző vasút járműveit rongálják meg. Ezzel együtt igyekeztünk korrektek lenni a fiatalokkal, akik beletanulhattak a takarítási munkafolyamatba, reméljük, hogy ezzel nekik és másoknak is [...]

A #nemluxustaska kampány célja, hogy az úgynevezett menstruációs szegénységben élő nők számára olyan adománycsomagokat gyűjtsön, amelyek számukra nélkülözhetetlen eszközökből és intim higiéniás termékekből állnak. Az adományozók ezeket a termékeket egy általuk már nem használt női táskában juttatják el a budapesti és vidéki gyűjtőpontok valamelyikére, ahonnan azok a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével jutnak el a rászoruló nőkhöz. Az adománygyűjtés január 2-án vette kezdetét és egy hónapig tart. Sopronban is van lehetőség adománnyal támogatni a kampányt, amelyben a Smile nyelviskola a partnere a kezdeményezésnek.   A #nemluxustaska szervezői csapata egy elismeréssel.   A #nemluxustaska adománygyűjtést először 2018 decemberében szervezte meg három, a nőket érintő társadalmi problémák iránt foglalkozásuk miatt is kifejezetten érzékeny nő. A kezdeményezés kitalálói és szervezői Cserta Szandra, otthonszervezési tanácsadó, a Kívül Belül Boldogság alapítója, Huszka Ági, stílusszakértő és színtanácsadó, valamint Kovács-Pálffy Anna, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa. Utóbbi szervezet kulcsszerepet játszik a kampány logisztikájában és garantálja, hogy az adományok valóban a menstruációs szegénységben élő nőkhöz jussanak el. A kampány kitalálói eredetileg 100-150 táskányi adományt vártak, de végül több mint tízezer olyan jó állapotú, de már nem használt táska gyűlt össze az adományozók jóvoltából, amelyeket tulajdonosaik boldogan töltöttek meg és ajánlottak fel a jótékony cél érdekében. A #nemluxustaska kampány ezzel 2019-ben [...]

Munkával váltották meg büntetésüket azok a fiatalok, akik a GYSEV vasúti kocsijait festették le graffity-kel. A vasúttársaság kezdeményezésére jóvátételként dolgozhattak a GYSEV-nél: elsősorban személykocsik takarítása volt a feladatuk....

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Hírek

Sopron hírei

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top