Kedves Sporttársak!
A 2020. évi MDLSZ versenynaptárunkat itt tölthetitek le.
Sok szeretettel várjuk az egyesületünk és más klubok versenyzőit.

A sokakban felmerülő kérdést vetette fel egyként egy soproni lakos a város éves közmeghallgatásán, 2019. december 12-án. Azt Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény írja elő, hogy a képviselő-testület évente legalább egyszer közmeghallgatást tart, az elhangott kérdésekre és javaslatokra pedig választ kell szolgáltatni. Így nem történhetett most sem másképp. Látványterv részlet / cyberpress.hu archívum Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala állította össze a választ arra a kérdésre, miszerint hol tart a beharangozott óvoda kialakítása a Balfi út szomszédságában. Mint mindenki előtt ismeretes, az önkormányzat 2017-ben elkészítette az Anger réti új óvoda engedélyes és kiviteli terveit, s építési engedélyt kapott. Ebben az évben még lakossági fórum keretében, sok más fejlesztés tervével együtt mutatták be az ígéretet. Azóta úgy tűnik, mintha megállt volna az idő, de nem csak e projekt tetkintetében. Bár a rákövetkező évre közbeszerzési eljárást is indított az önkormányzat a kivitelezésre vonatkozóan, az eredménytelenül zártult a rendelkezésre álló forrásokat jelentősen meghaladó ajánlatok miatt. A hivatalos válasz értelmében a kivitelezés végrehajtása átütemezésre került a hiányzó források rendelkezésre állásáig. Ezzel az információval eddig furcsamód nem találkozhatott a nyilvánosság a kérdések ellenére sem, azonban az előrelépést meglehetősen nehezítő körülmény áll fenn. Bella Lajos utcai megnevezéssel is találkohattunk a tervekkel / cyberpress.hu archívum A probléma egyébként országszerte ismert, az [...]

Együtt ülünk a világfa ágán címmel az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati lehetőségének köszönhetően verses, zenés kulturális műsort visznek hátrányos helyzetű gyerekeknek, nehéz sorsú cigány fiataloknak a Soproni Petőfi Színház művészei szer...
Együttműködési megállapodást kötött három megye katasztrófavédelmi igazgatósága az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságával.
Az elmúlt hetekben sokakban felmerült a kérdés, vajon miért kellett új szabályt alkotni az eddigiek helyett. Vissza a forrásokhoz, avagy megnéztük milyen konkrétumok derültek ki az előterjesztés formalitását nyújtó jogi szövegkörnyezeten kívül a képviselők elé benyújtott rendelet módosítás kapcsán. Illusztráció: cybepress.hu archívum A Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata bizottsági szinten és a közgyűlés előtt is tárgyalta az ügyet. Elhangzott ellenvetés és érdemi indok is az önkormányzati képviselők különböző fórumain, ezek közül merítünk, hogy a közvélemény is tisztán láthassa azokat a részleteket, amik eddig nem kerültek felszínre a parkolási rendelet módosítása kapcsán. Röviden: A városi közgyűlés 2019. december 19-i rendes ülése keretében elfogadta a Előterjesztés a fizető parkolás rendjéről szóló 11/2010. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztést, Több közt, IV. Zónába foglalva fizető parkoló rend került bevezetésre a Győri út (Semmelweis utca – Lóki sor között), Lóki sor (Győri út – Szív utca között), Szív utca, Kuruc körút 43-63 sz. közötti szakasz, Kuruc körút (Szív utca – Fraknói utca között), Fraknói utca, Semmelweis utca, Pulyai utca, Kórház utca, Csávai utca, Gyiróti utca tekintetében. A parkolójegy óránkénti díja bruttó 160 forint. Aki állandó lakcímmel rendelkezik a zónán belül, és saját ingatlanán a gépjárművet az épület adottságai miatt elhelyezni nem tudja, parkoló [...]

Az amatőr autóversenyzők és profi kalandorok 2020 januárjában ismét nekivágnak a föld második legnagyobb kontinensének. Az autósport kedvelők fiatalkorát meghatározó Dakar Rally szellemi örökségét tovább vivő sorozat minden eddiginél messzebb viszi a f...