Mondhatnánk hogy csúnya dolog más “zsebében turkálni” ( Ez így is van! ) azonban vannak olyan dolgok, amelyek valljuk minden bizonnyal felkelthetik a közérdeklődés figyelmét. Ilyen például az alábbi lista is, ami a decemberi közgyűlés keretében határozat formájában született és ami azt mutatja, hogy az önkormányzati tulajdonú cégek kinevezett vezetői a jövőben milyen jövedelemért látják el a feladatukat. Mielőtt bárki pálcát törne az alábbi lista megjelentetése miatt felettünk azért az hozzátennénk, hogy ezek a cégek – miután önkormányzati tulajdonban vannak – többnyire közpénzből működnek, tehát a gyakorlatban a soproni állampolgárok “dobják össze” a jövedelmüket és ezért bizony joga van tudni minden helyi adófizetőnek, hogy milyen fizetés is jár azoknak a felelős beosztású embereknek, akik működtetik azokat a cégeket, intézményeket amelyek azért dolgoznak, hogy a város üzemeljen és nekünk jó legyen. Persze van ezek között olyan is cég is, amely ha nem lenne, bizony akkor sem omlana össze a város mindennapi élete , de hát ez részletkérdés, maradjunk annyiban hogy van és kész. Kívülállóként a kis listát böngészve talán nem is tűnnek olyan magasnak ezek az összegek, bár van olyan amit talán meghökkentően alacsonynak gondolhat az ember és van persze olyan is amit irreálisan magasnak, főleg olyan összevetésben, hogy melyik cég milyen [...]

Egy gyalogos hölgy december 18-án, szerda délután érdekes felfedezésre juttott a nezsideri járásban találhat Jois (Nyulas) kikötőjének közelében. A kikötőbe vezető csatorna töltésén egy fekete autó állt, amelynek egy része a vízbe ért. A személyautó kö...