Jótékonysági adventi könyvvásárt tartottak a Jereván lakótelep egyik legszebb közösségi terén, a szolgáltatóház ünnepi díszbe öltözött átriumában, a településrész adventi koszorúja mellett, ahol hatalmas érdeklődés kísérte a programot. Az érdeklődőknek alkalma nyílt egy-egy pohár forró tea, adventi forraltbor mellett beszélgetni is. A Jereváni Advent idei rendezvénysorozatának alkalmai igyekeztek minden korosztálynak meghitté és egyben örömtelivé tenni a készülődés időszakát. Advent időszakában a köztéri adventi gyertyagyújtás, a hatalmas erejű hangverseny, a bölcsődék és óvodák bensőséges ünnepségei: lelki töltetű adventi üzenettel, énekkel zenével, verssel, fénnyel teremtették meg a közös ünnepvárás alkalmait. – mondta Tóth Éva, a Jereván Településrészi Önkormányzat elnöke. A Jereván lakótelep rendezvényeinek a sikerét a közösség ügyei iránti elkötelezettség adja, ami a körzet képviselőjének, Tóth Éva munkáját meghatározza, az, amiként megteremtette az eredményeket és a sikereket előmozdító példamutató összefogást. – hangsúlyozta Csiszár Szabolcs alpolgármester, aki maga is kilátogatott a rendezvényre Magas Ádám önkormányzati képviselővel együtt. A várakozás időszaka különlegessége miatt is a könyvvásár szervezői, támogatói és adományozói között volt ezúttal a KÉSZ Soproni Szervezete és a KDNP Soproni Szervezete, továbbá a Lővéri Nyugdíjas Klub is, és a könyvekkel támogatói voltak a Széchenyi István Városi Könyvtár és a Cédrus Könyvesbolt. Tóth Éva, a Jereván Településrészi Önkormányzat elnöke hozzátette: öröm, hogy a Jereván jótékonysági rendezvényein [...]
A Betlehemi békeláng idén december 23-án, hétfőn 16:37-kor érkezik Bécsből Sopronba. A GYSEV állomás várótermében, az Utascentrum előtti részen a vasúttársaság részéről Takács Ádám személyszállítási igazgató fogadja a békelángot és köszönti az egybegyű...