Amilyen jók vagyunk vízilabdában, annyira gyengék a kabalatervezésben. Illetve ez így nem teljesen igaz, mert az alapötlet és a miniplüss figura bizony most sem lett rossz, azonban az életnagyságú Vízipók-csodapók azért elég kemény lett, mondhatnánk akár azt is, hogy korhatáros, de legalábbis nehezen értelmezhető. kép forrása: Facebook / vlv.hu Hétfőn mutatták be a szervezők a januárban kezdődő budapesti vízilabda-Európa-bajnokság kabaláját, ami nem egy új ötlet által született kedves figura, hanem a rajzfilmsorozatból jól ismert, manapság már ugyan retronak számító, de szerethető Vízipók csodapók alakja lett. A hivatalos sajtótájékoztatón természetesen életnagyságban is bemutatkozott a kabala, aki kedvesen járt-kelt a szervezők között, sőt még modellt is állt a fotósoknak. kép forrása: Facebook / vlv.hu Nos valljuk be elég pazar látványt tükröz a kedves mesehős így életnagyságban, hiszen a bevágó tanga elég pazar látványt nyújt, de az se semmi, hogy a hátsójára rögzített légbuborék illetve az abból fityegő két láb vajon milyen megfontolásból került oda. Persze, a klasszikus mesében is megjelent ugye a légbuborék, no meg a “lábszámnak” is stimmelnie kell, de talán egy egyszerűsített változat is megtette volna. Egyébként a szervezők is elismerték, hogy nem volt szerencsés az életnagyságú figura kivitelezése, és alábbi közvetlen és jópofa közleményt tették ki a facebook [...]

A közlekedési kultúra és a közlekedési szabályok betartása lassan romokban van Sopronban is, hiszen lassan naponta vannak olyan esetek, amelyek azon túl hogy meghökkentőek, bizony még balesetveszélyek forrásai is. Nem szeretnénk általánosítani, azonban ha szívünkre tesszük a kezünket, akkor sajnos ezek tények és mindenki tudja miről is van szó. Ezúttal a Kossuth Lajos utcai “pöttykörforgalomnál” rögzített a fedélzeti kamerájával egy autós egy gyöngyszemet, ami aztán felkerült a közösségi oldalra, majd onnan kis utómunkával a bpautosok.hu weboldalára. A felvétel eredeti tulajdonosa egyébként a facebook bejegyzéshez ennyit írt: Te türelmetlen büdös bunkó! Te, aki nem bírtad kivárni a sort, te, aki ha gyalogos jött volna simán átmész rajta is, te aki a tükrömet majdnem levitted… Remélem magadra ismersz…szép manőver volt, kamera vette. Igaz itt nem látszódik a rendszámod annyira, de én megjegyeztelek.😉 Grarutálok…büszke lehetsz magadra.. Remélem egyszer a jogsid repülni fog🙏 Mennyé’ gyalog bmeg…💁🏻♀️ (az óra a kamerán 1 órát késik, sorry)” A soproni tahó nem aprózta el. A Suzuki sofőrjéne szerencséje volt “Te türelmetlen büdös bunkó! Te, aki nem bírtad kivárni a sort, te, aki ha gyalogos jött volna simán átmész rajta is, te aki a tükrömet majdnem levitted… R…

Az országos csatornaként működő Hír Tv – amely mint azt tapasztalhattuk túlél mindenféle tulajdonos- és politikai nézetváltást – egyik ” fő arca ” a méltán népszerű Bayer Zsolt, aki nem mellesleg a hazai “Politikai hírbulvár” műsorok egyik atyja is, ismét letett az asztalra valamit, pontosabban megfogalmazott egy olyan dolgot a műsorában, amit bár feltevésnek szánt csupán, azonban elgondolkodtató. Mi lenne ha kilépnénk az EU-ból? – tette fel a költői kérdést a stúdióban helyet foglaló rajongótáborának a Fidesz egyik alapítója, ami azért valljuk be egy érzékeny téma. Igaz az is, ha mondjuk azt nézzük, hogy az ő álláspontja szerint Brüsszel meg az egész EU ( Soros György bácsit ne hagyjuk ki ) már jó ideje packázik velünk, akkor számára minden bizonnyal nem is annyira vékony jég ez a kérdéskör sem. Nem is volt az! A lassan már-már legendának számító tévés személyiség a Bayer show című műsorában a közönsége, ergo rajongói előtt sétálva elfantáziált azon a kérdésen, hogy mi lenne ha a BREXIT után, a Visegrádi négyek – amelynek tagja ugye hazánk is – illetve Olaszország (?) kilépne az Európai Unióból. Természetesen válaszol is a saját maga által feltett kérdésre, amely szerint nem lenne semmi gond. Sőt! Újra nyitnánk az orosz [...]

Hangolódjunk együtt a Karácsonyra🎄 Ehhez jó zenéket, és akciós itókát (Beefeater24-tonik 790,-❗️) is kínálunk Nektek! 😉 Péntek és szombat este a zenei pult mögött 🎧 dj B. Tóth. 🎶 “Legjobb zenék a legjobb helyen!” Asztal- és pályafoglalás: +36302881012 #sopron #party #bowling #karácsonyib...

A Maszkabál című gyermeknek szóló műsorával lép fel Gryllus Vilmos a GYIK Rendezvényházban. A Maszkabál fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel és