Fordulatos mérkőzésen három negyedig helyenként jól játszva és védekezve, 30 perc után még 3 ponttal vezettünk Kecskeméten. A záró etapban azonban a remekül dobó, koncentráltan kosarazó hazai csapat a maga javára fordította a találkozót KTE-Duna Aszfalt – SKC 90-80 (18-26, 30-19, 14-20, 28-15) Kecskemét, férfi NB I A V.: Tőzsér, Nagy V., Török. Kecskemét: WITTMANN […]
Azok a hónapok következnek, melyekben még inkább szükség van a társadalmi szolidaritásra, odafigyelésre, hiszen minden évben egyre többen fagynak meg vagy kerülnek kórházba a kihűlés tüneteivel.  Mindezek és a  társadalmi szerepvállalás jegyében a Leghűségesebb Városért Egyesület idén egy különleges adományozási formával rukkolt elő Sopronban és sapkákat, sálakat és kesztyűket helyeztek el tagjaik csütörtökön a város utcáinak padjain illetve fáinak törzsén egy kedves üzenet kíséretében, amellyel a hajléktalanoknak és a rászorulóknak igyekeznek segíteni. Kép forrása: Leghűségesebb Városért Egyesület Jakál Adrienn, a Leghűségesebb Városért Egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy nem szabad azt hinni, hogy a téli hónapokban csak a fővárosban fagynak meg emberek, hiszen a hajléktalanok és a mélyszegénységben élők vidéken sokkal inkább ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, mert sokkal kevesebb olyan hely van ezeken a településeken, ahol egy kicsit fel tudnak melegedni az érintettek. Fontos azonban azt is kiemelni, hogy a hideg idő nemcsak a hajléktalanokra jelent különös veszélyt, hanem azokra a rászorulókra is, akiknek a fűtés komoly luxust jelent, hiszen nagyon sokan otthonaikban fagynak meg. A Leghűségesebb Városért Egyesület ezért most ezzel az “akcióval” is szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy figyeljünk embertársainkra, ne legyünk előítéletesek, közönyösek egymás irányába, hanem lehetőségeinkhez mérten próbáljunk adományainkkal segíteni mindazoknak, akiknek akár egy sapka, [...]

Ha már a kormányunk Marxot a szemétbe dobta( nagyobb elánnal,mint a nyugati országok kapitalistái) és a kommunistákat folytonosan gyalázza, társadalom kritikát pedig senkitől sem fogad el, akkor manapság kinek fájhat az,  ha a gazdagok vagyona egyre tö...

Regionális kadett bajnokság, Észak-nyugati régió – A mérkőzés Sopronban kerül lejátszásra!

Elindult a kedvezményes jegyvásárlás a 2020-as Volt Fesztiválra. A csütörtöki pénztárnyitáskor szinte az utcán állt a sor vége, hogy az elsők között jussanak jegyhez, vagy bérlethez a rajongók. A legtöbb sorban álló nem csak magának, hanem ajándékba is...

Igaz nincs agyonreklámozva,  azonban az idei évben is sor kerül a Soproni Városházán a Közmeghallgatás nevű rendezvényre, ahol elsősorban a Városvezetés illetve a helyben érdekelt szervezetek képviselői a helyi közügyeket érintő kérdéseket igyekeznek majd megválaszolni a polgárság számára. Ez talán az egyetlen olyan nyilvános, nagyszabású  fórum, ahol akár kényes kérdésekkel is a városvezetés felé lehet fordulni, de akár építő jellegű javaslatokat is lehet tenni az elkövetkezendő időszak tekintetében, hiszen a cél az, hogy demokrácia jegyében elmondják a polgárok azokat az észrevételeket, amelyek foglalkoztatják őket, akár pozitív, akár negatív értelemben.  Az esemény, az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagy érdeklődés mellett szokott történni és az sem  ritka, hogy akár  3-4 óra hosszúságúra is elnyúlik és bizony nem ritka, hogy igazán izgalmas témakörök kerülnek a centrumba. Az esemény menete egyébként változatlan és mondhatni három napirendből tevődik össze. Ennek első fejezete idén a “Tájékoztató a 2018. évi közmeghallgatáson elhangzott közérdekű javaslatok megvalósítása érdekében tett intézkedésekről” címet viseli, amely beszámol azokról a végrehajtásokról, amelyek ITT hangzottak el. A második harmadban az előzetesen írásban feltett kérdések, javaslatok megtárgyalása történik majd, a benyújtás sorrendjében, amelyeket november végéig lehetett eljuttatni az önkormányzat számára elektronikus levél vagy pedig klasszikus levél formájában. Az utolsó harmadban pedig a mindig izgalmas és [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Hírek

Sopron hírei

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top