Akik figyelemmel kísérik a soproni labdarúgást, illetve annak híreit, minden bizonnyal már találkoztak a bejelentéssel, akik azonban kevésbé aktívak az egyik legnépszerűbb közösségi portál helyi ...

A Sopronfest keretében három helyszínen is rendhagyó és különleges beszélgetésekkel készültek a szervezők.

NB1. Amatőr Bajnokság, Elődöntő 2. mérkőzés

Szoros első negyedet követően fokozatosan növelte előnyét csapatunk a jól küzdő BKG II. ellen, és végül megérdemelt győzelemmel jutott be a női amatőr NB1 rájátszásának döntőjébe. A nyitó játékrészben szinte végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a végén a Sportdarázs állt három ponttal jobban. A második felvonásban a pálya mindkét oldalán feljavultak a lányok, […]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Hírek

Sopron hírei

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top