A pünkösdi hétvégén 2 napra újra a tündérek és manók lakhelye lesz az Erzsébet kert. Június 8-án és 9-én egy tündéri játszókert várja a családokat: kicsiket és nagyobbacskákat egyaránt. Sőt, a szervezők szerint a nagyikat sem szabad otthon hagyni: Sopron legnagyobb gyermekrendezvénye az idén retro hangulatú lesz. A Páneurópai Piknik 30. évfordulója, valamint a Kockásfülű nyúl 45. születésnapja adta az ötletet: 2019-ben a hagyományos tündéri játékelemeken túl legyenek olyan látványoságok, melyek a kisgyerekes szülők gyerekkorát is megidézik. Lesznek pedálos moszkvicsok és óriási pöttyös labdák, lehet majd a fák alatt hintázni és óriás szappanbuborékokat fújni, vagy üres kofferekből bunkert építeni (ez lesz a Bőrönd-ölöndölő). Az egész kert egy nagy Piknik placc lesz ezen a hétvégén, az ügyesebbek pedig még piknik kosár díszítő versenyre is benevezhetnek. Szombaton este 8 órakor egy hangulatos szabadtéri Piknik Mozi is lesz a kertben: Hamupipőke élő szereplős történetét lehet majd megnézni – pokrócokról, párnákról, kis székekről vagy akár csak a fűben ücsörögve. A ’89-es eseményekre mesebeli trabantok emlékeztetnek majd, az egyiket bárki ki is próbálhatja, egy másikat pedig szabad lesz befesteni ezen a hétvégén. A Tündérfesztivál díszvendége az idén 45 éves Kockásfülű nyúl lesz. Hogy kerül egy városi mesefigura a tündérek közé? A Kockásfülű nyúl éppen úgy [...]
A III. korcsoportos Diákolimpia bajnoka lett a Hunyadi, miután a döntőben 54-47 arányban legyőzték a Baja együttesét! A Gárdonyi ugyanitt az előkelő 4. helyen végzett! Az All-star csapatban helyet kapott akadémiánk két fiatalja, Kókai Patrícia és Szabó...

A Soproni Református Egyházközség pünkösdhétfőn, június 10-én, de. 10 órakor úrvacsorával egybekötött szabadtéri istentiszteletet tart a Fertő-Hanság Nemzeti Park sarródi központjában, a „Kócsagvár” udvarán.

A magyar nemzet újraegyesítése, népünk identitásának megőrzése, ezáltal a jövő kikövezése – ezek a központi témái annak a kettő hazafias kötetnek, amelyeket 5-én, szerdán mutatnak be Sopronban.

A pünkösdi hétvégén 2 napra újra a tündérek és manók lakhelye lesz az Erzsébet kert. Június 8-án és 9-én egy tündéri játszókert várja a családokat: kicsiket és nagyobbacskákat egyaránt. Sőt, a szervezők szerint a nagyikat sem szabad otthon hagyni: Sopr...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Hírek

Sopron hírei

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top