A Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben tizennégy fogvatartott vett részt a X. Országos Bibliaismereti vetélkedőn, amelyre Butsy Lajos börtönlelkész irányításával több hónapon keresztül készültek. A 30 kérdésből álló feladatlapot központilag állították ö...
Úgy tűnik komolyabb utóélete van a soproni közgyűlés utolsó napirendi pontjának, amely arról szólt, hogy városunk képviselőtestülete felkérést intézzen-e a soproni polgárok és civil szervezetek irányába az ügyben, hogy a Soros terv ideológiáján keresztül bevándorlást szervező irodák, migráns táborok ne tudjanak letelepedni városunkban. Csak a tények mondjuk, hogy az előterjesztés elfogadásra került, bár a szavazási eseményen az összesen hat ellenzéki képviselőből mindössze egy maradt a városháza dísztermében. Az elfogadott javaslatra a szavazás után elsőként Biczi László az MSZP önkormányzati képviselője reagált, amelyre aztán Mágel Ágost, a FIDESZ képviselője válaszolt közleményben, miszerint a soproni ellenzék megfutamodott a kérdésben. Most Vörös Viktor, az ÚJ KEZDET Soproni szervezetének képviselője, aki szintén önkormányzati képviselő juttatta el gondolatait szerkesztőségünknek. Vörös Viktor / fotó: cyberpress archívum   Vörös Viktor ( ÚJ KEZDET): Ki is a gyáva valójában? Mágel Ágost, a Fidesz SOROS megmondó embere ( mert ugye még rémlik, hogy van ennek a szónak egy eredeti jelentése is ) a tegnapi közgyűlés szánalmas döntése kapcsán azt találta mondani a teljes soproni ellenzékről, hogy mi gyávák vagyunk. Azt már régóta tudjuk és látjuk, hogy számukra az „ellenzék” csak az MSZP-t jelenti, mert ők abban érdekeltek, hogy legyőzhető ellenségképet tartsanak fent. Amint az MSZP kiad egy sajtóközleményt, a Fidesz azonnal reagál. [...]
A Soproni Gyógyközpont Gyermekosztályát támogatták a vasúttársaság munkatársai. 408.000 forintot gyűjtöttek össze a GYSEV Cégcsoport munkatársai a Soproni Gyógyközpont számára. A cégcsoport évzáró rendezvényére a dolgozók támogatói tombolajegyet vásárolhattak. Az ebből befolyó összeget a GYSEV Zrt. vezérigazgatója adta át Dr. Korányi Lászlónak, a Soproni Gyógyközpont főigazgató-főorvosának. Az egészségügyi intézmény műszervásárlásra fordítja az összeget. A Csecsemő […]
Fogvatartott által készített négy cérnaképet adott át a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön nevében Takács Péter bv. alezredes gazdasági vezető Sopronban a Gyermekek Átmeneti Otthona részére. Az otthon vezetője Katonáné Kovács Ágnes örömmel fogadta a képek...
A Soros-tervvel kapcsolatosan tiltakozó állásfoglalást fogadott el rendkívüli ülésén a képviselő-testület. Előtte a kizárólagos parkolóhelyek jogosultsági körét is szabályozták és az M85-ös gyorsforgalmi úttal kapcsolatban is előrelépés történt.
A csütörtökön lezajlott soproni közgyűlésen a rendkívüli ülés utolsó napirendi pontja volt – ami egyébként elfogadásra került – hogy Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése fogadja el azt az előterjesztést, miszerint városunk képviselőtestülete felkérést intéz a soproni polgárok és civil szervezetek irányába, hogy a Soros terv ideológiáján keresztül bevándorlást szervező irodák, migráns táborok ne tudjanak letelepedni városunkban. A közgyűlés után Biczi László, az MSZP önkormányzati képviselője juttatta el állásfoglalását a napirendi pont elfogadásával kapcsolatban, amelyre a Fidesz Soproni Szervezete nevében Mágel Ágost önkormányzati képviselő reagált. Mágel Ágost / fotó: Leczovics Zsolt   Mágel Ágost önkormányzati képviselő (FIDESZ): Gyáván megfutamodott a soproni ellenzék A közgyűlés városunk polgári hagyományainak és értékeinek megőrzése, és az itt élők biztonsága érdekében állásfoglalást fogadott el a Soros György migránsszervező irodáival szemben. Mindezt egyedül a FIDESZ támogatta. Miközben napi rendszerességgel szájkaratézik a soproni MSZP a legkülönbözőbb témákban, amikor valóban felelős döntést kell hozni, akkor sem ők, sem a többi ellenzéki párt nem áll ki a soproniak érdekében. Szégyen, de még mindig ott tartunk, hogy az MSZP szerint mondvacsinált, kreált problémát próbál megoldani a FIDESZ, miközben 1 millió migráns érkezett Európa területére. Jó lenne, ha az MSZP végre nyitott szemmel járna a világban, és nem egy vaksötét szobából irogatná [...]
December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak, december 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitvatartás rendjét – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-vel. Vámos György elmondta, hogy a kereskedelmi törvény alapján december 24-én 14 óra után, illetve december 25-26-án, valamint január 1-jén, újév napján azok a vendéglátó üzletek, szálláshelyek, virágüzletek, édességüzletek és üzemanyagtöltő állomások, továbbá a közforgalmú vasúti és buszpályaudvaron, repülőtéren, illetve az üzemanyagtöltő állomáson belül működő üzletek lehetnek nyitva, amelyek munkaszüneti napokon egyébként is nyitva tartanak. Megjegyezte, a jogszabály előírja, hogy a nyitvatartás szokásostól bármilyen eltérését fel kell tüntetni, a vásárlókat arról tájékoztatni kell. Az MTI érdeklődésére az Aldi közölte, hogy december 22-én 126 üzletük 20 óra helyett 21 óráig lesz nyitva, kivéve azokat, amelyek nyitvatartási rendje egyébként is minden nap 22 óráig tart. December 31-én valamennyi üzletük 16 órakor zár. Az Auchan Retail Magyarország arról tájékoztatott, hogy december 24-én az áruházaik mindegyike 14 óráig tart nyitva. December 31-én a legtöbb áruházban rövidített nyitvatartással, 16 óráig várják a vásárlókat, a törökbálinti és a szolnoki áruház 14 órakor zár. A CBA Kereskedelmi Kft. közölte, hogy az áruházláncnál nincs központi iránymutatás [...]
Kigyulladt egy kétszintes társasház egyik földszinti lakásának egy helyisége Sopronban, az Új utcában. A soproni hivatásos tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre és gyorsan elfojtották a lángokat, így a tűz nem veszélyeztette a ház többi lakását. ...
Kigyulladt egy kétszintes társasház egyik földszinti lakásának egy helyisége Sopronban, az Új utcában. A soproni hivatásos tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre és gyorsan elfojtották a lángokat, így a tűz nem veszélyeztette a ház többi lakását. ...
Az utolsó roham kezdődik most, már ami a karácsonyi ajándékvásárlást, élelmiszer beszerzést, bejgli alapanyag-túrát illeti. Fokozott a gépjármű-forgalomterhelés ilyenkor Sopronban például az AlphaPark, Family Center, TESCO áruház környékén. Az a bizonyos lámpás kereszteződés olykor akár 5-10 percet is elvehet az életünkből. Hasonlóképp kellemetlen mostanság a Csengery utca-Kőszegi út csomópontjában található körforgalom felé, ezekre azonban van gyógymód. Az Ipar körút megújult szakasza Elkészült az Ipar körút eddig még nem aszfaltburkolatos része, immáron ezen is normálisan lehet közlekedni akár személyautóval vagy kerékpárral is. Emellett párhuzamos út még a Győri úttal a Kelta utca , mely nyílegyenes, és túlnyomórészt forgalommentes. Ezek remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy ha a város felől érkeznénk a TESCO áruházhoz, ne a lámpás csomópontot vegyük igénybe, hanem erre kerüljünk. Természetesen ha időt akarunk pazarolni, idegeskedni szeretnénk a piroslámpánál, akkor tárgytalan. Az általam javasolt kerülőút viszont oda-vissza járható, nincs egyirányú szakasz, vagy kötelező haladási irány korlátozás. A Győri úti bevásárlóközpontoktól a város felé haladva a vasúti felüljáró magasságában sajnos mindenképp belefutunk egy dugóba, ahova aztán a buszok is beszorulnak, így a kerékpárosokon kívül senki nem tud gyorsan áthaladni ezen a szakaszon. Ha nem Sopronbánfalván, a Lövérekben vagy az Ágfalvi úti lakótelepen van a célunk, megfelelő menekülési útvonalat nyújthat a Lóki sor-Szív utca-Kuruc körút-Fraknói út , esetleg a Lóki sor-Szív utca-Kuruc körút-Mikes Kelemen utca , vagypedig a Lóki sor-Késmárki utca-Thököly tér-Mészverem utca-Lehár Ferenc utca menekülőútvonal, ami akár teljes mértékben is ki tudja váltani a már fent említett körforgalmat, illetve pl a Kőfaragó téri lámpás kereszteződést is. A forgalomcsökkentésben nagy segítség lehet az ingyenes TESCO buszjárat , vagy bármelyik közelben közlekedő buszjárat igénybevétele. Nyilván ha dugó van, ezek is beragadnak a sorba, azonban a buszon utazóknak nem kell a forgalommal foglalkoznia, nem kell a vezetés miatt idegeskedni, ráadásul ugyebár minél többen ülnek ...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Hírek

Sopron hírei

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top