Fiú Junior Regionális Bajnokság – Alapszakasz – Nyugati régió – Alsóházi rájátszás – 4. forduló Részletek >>> Egy hosszú sorozat végén sajnos vereséggel fejeztük be a 2017-es évet. Pápai KC – Soproni Sportiskola/B 82:37 (19-:10, 1...
2017. december 20-án a Nyíregyházi Egyházmegye egy kisbusznyi adományt kapott, hogy a sokféle felajánlás itt találhasson gazdára a nehéz sorsúak között. A Határok Nélkül Alapítvány gyűjtötte ajándékok a Soproni Karitásznak és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének segítségével kerültek Nyíregyházára. A leghűségesebb városból december 20-án érkezett meg a kisbusz  a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalába melyben a vezető és a kísérő ülésén kívül minden helyet a soproni Határok Nélkül Alapítvány által összegyűjtött adományok foglaltak el. A soproni karácsonyi forgatag „Adni jó” faházában adományokért cserébe lehetett forralt bort, horgolt angyalkát vagy épp mézeskalácsot „vásárolni”. A nemek és korok szerint válogatott ruhaneműből, játékból és meglepetésdobozokból álló csomagokat már az adventi időszak eleje óta gyűjtötték. Óvodások, magánszemélyek, de még cipőbolt is hozzájárult ahhoz, hogy valahol szebb legyen a szegényebb sorsú emberek karácsonya. Az alapítvány, melynek vezetője Vigné Kovács Margit, a helyi rászoruló rétegek mellett, minden évben más és más helyre juttatja el a jószándékú felajánlások nagyobb részét. Dr. Vig Péter, az adományok szállítója azt is elmondta, hogy a tíz éves karitászos tevékenysége alatt többször segítettek már a dévai gyermekeknek is. Személyes kötődésükön túl azért döntöttek idén úgy a soproni szervezők, hogy a Nyíregyházi Egyházmegyének adják át az adományokat, mert látják a keleti régió nehézségeit és a [...]
Igyekeztünk összegyűjteni azokat a közérdekű információkat, telefonszámokat amelyek a két ünnep között talán segítséget nyújthatnak abban az esetben, ha valakinek gyors segítségre van szüksége Sopronban.
Igyekeztünk összegyűjteni azokat a közérdekű információkat, telefonszámokat amelyek a két ünnep között talán segítséget nyújthatnak abban az esetben, ha valakinek gyors segítségre van szüksége Sopronban.
2017. december 20-án a Nyíregyházi Egyházmegye egy kisbusznyi adományt kapott, hogy a sokféle felajánlás itt találhasson gazdára a nehéz sorsúak között. A Határok Nélkül Alapítvány gyűjtötte ajándékok a Soproni Karitásznak és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének segítségével kerültek Nyíregyházára.
- Több évtizedes vállalkozói tapasztalat birtokában képviselem a kormánynál a kamara indítványait. Díszpolgárságomat úgy tekintem, hogy azt a vállalkozások egésze, a magyar gazdaság teljesítménye kapta - nyilatkozta dr. Parragh László.
Mindig örömmel számolunk be olyan eseményekről amikor Sopron város önkormányzatának valamelyik településrészi önkormányzata élményekkel teszi tartalmasabbá az ott élők életét. Nyugodtan mondhatjuk, hogy igazán felpezsdült a balfiak kulturális és közöss...
A csütörtökön lezajlott soproni közgyűlésen a rendkívüli ülés utolsó napirendi pontja volt – ami egyébként elfogadásra került – hogy Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése fogadja el azt az előterjesztést miszerint városunk képviselőtestülete felkérést intéz a soproni polgárok és civil szervezetek irányába, hogy a Soros terv ideológiáján keresztül bevándorlást szervező irodák, migráns táborok ne tudjanak letelepedni városunkban. A közgyűlés után Biczi László, az MSZP önkormányzati képviselője az alábbi gondolatokat közölte portálunkkal:   Biczi László önkormányzati képviselő  (MSZP) : Sopron is beszállt a Sorosozásba   Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése, a Fidesz szavazataival tiltakozást fogadott el az állítólagos Soros-terv ellen. Meggyőződésünk, hogy ezzel sajnos városunk beállt abba a sorba, ahol a gyűlöletkeltés és az emberek megosztása, egymás ellen fordítása a cél. Az időzítés is remek, karácsony előtt pár nappal, gondolom a szeretet nevében ellenségeskednek még egy picit. Bár Soros-terv nincsen, egy másik terv azonban sajnos jól működik, hogy a magyar társadalomnak egy mondvacsinált, kreált, virtuális ellenséget teremtsen a Fidesz. Orbánnak szüksége van erre a gyűlölködésre, mert amíg a nép egy nem létező ellenséget kerget, addig ő, a rokonai és a barátai lerabolhatják az országot, lebonthatják a demokratikus normákat. Jövő tavasszal választások lesznek. Aki a Fideszt támogatja az ezt a gyalázatos politikát és [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Hírek

Sopron hírei

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top