Az esztendő utolsó közgyűlésére került sor csütörtökön a városházán, ahol a képviselők összesen huszonnégy napirendi pont előterjesztését tárgyalták. fotó: sopronmedia.hu Az előterjesztések között szerepelt a város területén eddig névtelen utcák elnevezése mellett annak a pályázati kiírásnak a tervezete is, amely a Soproni Múzeum vezetői pozíciójára vonatkozik. Dr. habil Tóth Imrének a szerződése 2018. május 31-én lejár, ezért pályázat útján kell meghirdetni a Soproni Múzeum vezetői pozíciójára vonatkozó lehetőséget, amelyet a közalkalmazottak jogállására vonatkozó törvény értelmében kell kiírni. A képviselőtestület elfogadta azt az előterjesztést, amely szerint  a városban működő nemzetiségi önkormányzatok számára  a továbbiakban is biztosítja a működési feltételeket, mind személyi és tárgyi vonatkozásban, valamint helységhasználatok tekintetében. Az ezekre vonatkozó szerződések megkötésével Dr. Fodor Tamás polgármestert ruházta fel a közgyűlés. Napirendre került Sopron Megyei Jogú Város parkolási rendjéhez kapcsolódó előterjesztés is, amely a kizárólagos parkolóhelyek használatára vonatkozott. A testület elfogadta, hogy a jövőben csak gazdasági társaságok illetve egyéni vállalkozók ügyfélköre számára lehessen ilyeneket fenntartani. fotó: sopronmedia.hu A rendkívüli ülés szintén sok napirendi pontot tartalmazott: összesen tízet, amelyek között szerepelt a nevelési-oktatási intézményekben biztosított gyermekétkeztetésről és az ellátás igénybevételéért fizetendő térítési díjakról szóló önkormányzati rendelet módosítása, valamint az építményadóról szóló rendelet módosítása is, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2018. január elsejétől kiterjed az épület és [...]
Nagy a tétje csapatunk péntek esti jászberényi összecsapásának, amelyen a bajnoki tabella  két utolsó helyezettje találkozik. Mindkét fél  1-1 győzelemmel áll Csapatunk nehéz helyzete szurkolóink előtt közismert, Dénes Gabi, Geri és Sasa  is sérült, azaz a négyes pozíció gyakorlatilag “kiürült” csapatunknál, nélkülük készültek fiaink a jászsági összecsapásra. Edzőnk, Sabáli Balázs úgy látja, amennyire lehet, csapata felkészült a Jászberény játékából. Kifejtette: a szezon elején játszó berényi gárdát nem látta, szezon közben két légióst cserélt a pénteki ellenfél, amely két jó amerikai kosarast igazolt. Egyikük, Nelson egy vérbeli irányító, alacsony, de roppant gyors, dinamikus kosaras, aki adott esetben kapott kosár után is villámgyorsan megindul, ráadásul nem esik kétségbe, ha magas emberek közé kell betörnie – bár ez most minket annyira “nem érint”. A másik új szerzemény, a bedobó Wallace profi karrierje során, mindenütt 40% fölötti pontossággal dobta a triplákat, ez az egyik nagy erőssége. Rakics és Sejfics már korábban is játszottak a magyar bajnokságban, előbbi távolról veszélyes, utóbbi pedig a palánk alatt domináló középjátékos. Az ötödik légiósuk Lucsics, egy inkább a mezőnyben ügyeskedő magas kosaras, magyar játékosai közül a tapasztalt  Cseh György és Kerpel-Fronius Balázs vesz részt hosszabb “bevetéseken” a bajnokikon. Szakvezetőnk biztos benne, hogy a Jászberény próbálja kihasználni a magassági fölényét. Sabáli Balázs hangsúlyozta: kulcskérdés lesz a védekezés, valamint az, hogy a két fél hogyan reagál egymás lépéseire, változtatásaira, mert ilyenek biztosan lesznek. Edzőnk úgy véli, csapata felkészült az ellenfélből, és amit ígérhet: együttese mindent meg is tesz majd annak érdekében, hogy egyről a kettőre  jusson győzelmek a tekintetében, ami karácsony és a következő hetek erőltetett menete előtt nagyon jól jönne együttesünknek.
1985 karácsonya előtt, mint a Kisalföld újságíróját élesre töltött géppisztolyaikkal határőrtisztek kísértek el Fertőrákos és az ausztriai Meggyes (Mörbisch)  közt fekvő Mithrász barlanghoz, a senki földjéhez. Fájdalom volt nézni a kétezer éves kultikus hely pusztulását. A rövid túrából azután cikk született. A barlang kőszobrainak azonban még négy évet kellett várniuk megmentésükre és helyre hozatalukra.Számomra a […]
1985 karácsonya előtt, mint a Kisalföld újságíróját élesre töltött géppisztolyaikkal határőrtisztek kísértek el Fertőrákos és az ausztriai Meggyes (Mörbisch)  közt fekvő Mithrász barlanghoz, a senki földjéhez. Fájdalom volt nézni a kétezer éves kultikus hely pusztulását. A rövid túrából azután cikk született. A barlang kőszobrainak azonban még négy évet kellett várniuk megmentésükre és helyre hozatalukra.Számomra a […]
Férfi NB I. B – Zöld csoport – Alapszakasz – 12. forduló Salgótarjáni KSE – SMAFC 85:56 (19:8, 23:14, 19:16, 24:18) 2017. december 20., szerda,  19.00 – Salgótarján, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok Részletek >>> SMAFC: Demcsik, Berneczei 16/6, Tukovics, Rátvay T. 13/3, Soós 7, Rátvay B. 18, Füzi, Karsai 2. Rátvay Tamás: „Úgy hozta az élet, hogy négy meghatározó […]
december 24. – Éttermünk zárva tart! december 25. – Éttermünk zárva tart! december 26. – Éttermünk zárva tart! december 27-től – rendes nyitva tartás szerint.                                                              […]
Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtökön a délelőtti órákban fegyveresek rabolták ki Kismartonban ( Eisenstadt ) sétálóutcájában az egyik ékszerüzletet. A rablás során pisztoly és fejsze volt az elkövetőknél, akik tettüket követően igyekeztek ker...
A GYSEV Cégcsoport munkatársai 408.000 forintot gyűjtöttek össze a Soproni Gyógyközpont számára. A cégcsoport évzáró rendezvényére a dolgozók támogatói tombolajegyet vásárolhattak. Az ebből befolyó összeget a GYSEV Zrt. vezérigazgatója adta át Dr...
Az esztendő utolsó közgyűlésére került sor a városházán, ahol a képviselők huszonnégy napirendi pont előterjesztését tárgyalták.
Két fegyveres támadó rabolta ki ma délelőtt, nem sokkal 10 óra előtt a Kröpfl ékszerüzletet Kismartonban, a Fő utcán. Hogy mit és mennyit zsákmányoltak, egyelőre nem ismert, ahogy az sem tudott még, hogy milyen járművel menekültek az elkövetők a helyszínről. Fotó: BVZ A burgenlandi rendőrök mellett az Alsó-ausztriai valamint a magyar rendőrök is próbálnak nyomukra akadni. Az ékszerüzletben természetesen volt biztonsági kamera, jelenleg ezek képeinek kiértékelése zajlik. A sétálóutca forgalmas volt a rablás idején, több szemtanú is végignézte, ahogy az elkövetők menekülnek. Az ékszerüzlet dolgozói sokkos állapotba kerültek az eset kapcsán, eddig pontos személyleírást nem tudtak még adni a támadókról. Idén tavasszal egy hasonló eset történt szintén a kismartoni belvárosban, akkor egy másik ékszerüzletet rámoltak ki .

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Hírek

Sopron hírei

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top