A VI. Advent Kupa teremlabdarúgó tornát a Gárdonyi Géza Általános Iskolában tartották hétvégén. Az egynapos versenyen 10 csapat vett részt, a mérkőzéseket követően az eredményhirdetésre is sor került.
December 10-én, advent második vasárnapján tartott koncertet a Sopron Gospel együttes a soproni Nagyboldogasszony templomban (Kecske-templom). A koncert a Soproni Advent egyik eseménye volt, amely igazi ünnepi hangulatot teremtett a résztvevők számára....
A Liszt Központban megrendezett kiállítás folytatódik a GYIK Rendezvényházban. A 60-as, 70-es, 80-as és 90-es évek ikonikus tárgyai és eszközei tekinthetők meg.
A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület 2023. december 10-én, vasárnap a Deák téri Muhr Ottmár ezredes szobornál emlékezett meg a limanowai csata hőseiről.
Az idei év utolsó versenyén vettünk részt egy kis csapattal. 7 ország, 22 karate klubjának 150 versenyzőjének részvételével egy jó hangulatú, barátságos versenyen zártuk az évet.
A küzdelmeket Halász Torda kezdte kumitében. A 3. helyéhez nég...
Hagyományteremtő céllal indított kétnapos adventi vásár programsorozatot a Soproni Borvidék Hegyközsége. Az esemény célja, hogy a soproni borászokat és borkedvelő közönséget közelebb hozzák egymáshoz.
Elkészült az 1-es vasútvonal felújítása, újra átszállás nélkül lehet közlekedni Győr és Budapest között. A MÁV-VOLÁN csoport bejelentése alapján december 9-én befejeződött a felújítás a ...