A XXI. századi erdőgazdálkodás egyik legnagyobb kihívása a faállományok felkészítése a klímaváltozásra. Az erdők élet- és ellenállóképeségének erősítésében a digitalizáció a megoldás része: az intelligens szenzorok rendszerére épülő okoserdő nemcsak a...
Jelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma 2021. november 3-án Budapesten; a felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ...
Az általános iskolások mellett immár felnőttek, sőt vállalatok is csatlakozhatnak a PontVelem Okos Program által szervezett karácsonyi MosolyManók akcióhoz, amely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért...
Idén immáron kilencedik alkalommal várják az esküvő előtt álló Párokat 2021. november 7-én (vasárnap), a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban a Soproni Esküvő Kiállítás szervezői. A 10-től 18 óráig tartó rendezvényen ezúttal is színvonalas kiállítókkal és sok meglepetéssel fogadják az érdeklődőket, akik a helyszínen megtekinthetik az esküvői szolgáltatók szinte teljes kínálatát. „Széles választékban lesznek: […]
November 10-ig tart az elterelés. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út és a soproni Mély út kivitelezője a DS Konzorcium tájékoztatja Önöket, hogy az eredeti ütemtervnek és a városnak tett ígéretnek megfelelően a konzorcium időben befejezte a Pozsonyi úton a Mély úti csomópont kialakítását. Mindazonáltal a DS Konzorcium teljesíteni fogja […]
Két évig terelőúton haladhat a forgalom. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út Fertőrákos csomópont és Sopron országhatár közötti szakaszának kivitelezője az SDD Konzorcium tájékoztatja Önöket, hogy a Bécsi dombi alagút NY-i portáljánál, az Arcus étterem közelében épült terelőutat október 30-án, szombaton forgalomba helyezte. A várhatóan majd két évig üzemelő terelőút […]
Nem sikerült megvalósítani az elképzeléseket, mind védekezés terén, mind harcosságban elmaradtak ellenfelüktől. 2021. 11. 03. Leány junior bajnokság, B csoport, Pécs NKA Pécs/A – Darazsak Sportakadémia/A 92-45 (22-9, 22-13, 23-7, 25-16) Darazsak Sportakadémia/A: Molnárová L. 18/6, Török K. 8, Ács L. 8, Szomszéd Cs. 4, Glatz G. 3, Bognár D. 2, Kovács L. 2, Gombkötő […]
Pályaválasztási konzultációnak adott otthont csütörtökön a Soproni Szakképzési Centrum. A rendezvényre elfogadta a meghívást Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár, aki a megújult szakképzésről tartott előadást. Az önkormányzat ne...
Sem e-mailben, sem telefonon, sem SMS-ben nem kér adatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adó-visszatérítés céljából.
November negyedikét az országgyűlés 2013-ban nyilvánította nemzeti gyásznappá. Ez a nap az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulója. Az évfordulóról és a mártírokról az önkormányzat is megemlékezett....

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top