Két év után újra japán instruktorral edzhettünk Bécsben Shinji Tanaka sensei edzésén.
Vasárnap délután ismét a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban léphetett pályára csapatunk a DEAC U23 ellenében. Kiváló formában érkeztek városunkba a vendégek, akikkel sikerült felvennünk a ritmust és fej-fej mellett haladnunk az első játékrészben. Négy pontos hátrányban vártuk a második negyedet, amely teljesen belátható távolságnak tűnt, azonban a debreceniek remek dobószázalékuknak köszönhetően nagyobb különbségre tettek szert. A tovább →
A Pedagógusok Soproni Művelődési Háza méltóképpen szeretne kapcsolódni a népszavazás 100. évfordulójához. "100 év - 100 történet" címmel pedagógusok vallanak SOPRON városhoz való kötődésükről, sikereikről, életükről, melyet könyv alakban 2022 év elejé...
Egy nappal pályafutása első világkupa-futamgyőzelme után Vas Kata Blanka harmadik lett Belgiumban az egyik legkeményebbnek tartott cyclocross (terepkerékpár)-viadalon, a Koppenbergcrosson. A kiváló kerékpáros korábban a Delta MTB Sopron egyesületét erő...
2021.11.02-től (keddtől) további 194 fővel bővítik a katonai létszámot hazánk kórházaiban ( országosan 75 kórház érintett ),  hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az ...

Tűz keletkezett egy hulladéklerakóban, Csér külterületén. Mintegy száz négyzetméteren ég a szemét. A sárvári hivatásos, a répcelaki önkormányzati, valamint a répceszemerei, a csáfordjánosfai és az ...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top