Büszkeségeink! A Vasas Akadémia elleni bajnokin Sitku Zsuzsi, Kókai Patrícia és Molnárova Laura is megtette első lépéseit a felnőtt magyar élvonalban a Sopron Basket színeiben! Ráadásul mindegyikük szerzett kosarat is! Gratulálunk! Sikeres folytatást kívánunk lányok! 👏💚💛
Helyszín: Egyetemi Edző csarnok (9026 Győr Egyetem tér 1.) 10.00 Széchenyi KA – Darazsak Sportakadémia/B (LOJS–2011) 13.00 Darazsak Sportakadémia/B – MTK Budapest (LOJS–2012) 16.00 MTK Budapest – Széchenyi KA (LOJS–2013)
Nyolcadik alkalommal rendezte meg szombaton a Shotokan Tigrisek Sportegyesület a Három a Károly elnevezésű terepfutó versenyét, amelynek távjait ezúttal is sokan teljesítették. Idén egy sokak által várt kategóriát is indítottak a szervezők: a nevezők k...
Ismét sportolókkal telt meg a Lőver Uszoda szombaton, ahová mintegy 250 fiatal úszó érkezett a Széchy Tamás Sportiskola által szervezett tesztversenyre.
Kicsik és nagyok, fiatalok és felnőttek szép számmal vettek részt szombat délután az első alkalommal megrendezett Tómalom-kerülő túrán. A mintegy öt kilométeres táv megtétele során a résztvevők nemcsak a látványban gyönyörködtek, hanem egyebek mellett ...
Izgalmas programmal várták a szervezők a lövészet, a történelmi hadi fegyverek iránt érdeklődőket a Babóti Sportlőtéren. A rendezvény célja: a sportlövészet mint szabadidős tevékenység és a hazafias nevelés eszközének népszerűsítése, a sportlövészet be...
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szeptember 22-én elfogtak - nemeskéri otthonában - egy 41 éves férfit, aki nagy mennyiségben állított elő speedet – írta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szombaton....
A Soproni Rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési szakemberei is részt vettek péntek este a Kutatók éjszakája elnevezésű eseményen a Soproni Egyetemen, ahol hasznos gyakorlati ismereteket szerezhettek a résztvevők – tudatta a Győr-Moson-Sopron Megy...
Harcolni kell azért, hogy gyorsabban megtörténjen a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítása és a nyugdíjasok jövőre ne csak a második heti, hanem a harmadik, esetleg a ...
Az elmúlt hetekben hatalmas érdeklődő tömeg kísérte figyelemmel a Hűség 100 Sopron háromnapos programsorozatát, a kényszerű korlátozásokat követően ismét nagyszabású rendezvénynek adhatott otthont a város. ...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top