Tavaly év elején jelentek meg az első munkagépek az M85 autóút Fertőrákos csomópont – Sopron országhatár szakasz nyomvonalán, s azóta is egyre aktívabban dolgoznak a szakemberek az új soproni elkerülő út kivitelezésén. A munkálatok tartalmazzák a 780 méteres alagút fejtését, a meglévő 84. sz. főúti ideiglenes visszakötését valamint a 8647. jelű észak-nyugati elkerülő út megvalósítását is a 2×2 gyorsforgalmi autóút kiépítésével egyidejűleg. Ezek összessége nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy a Modern Városok Program keretében létrejövő beruházás tehermentesíteni tudja Sopron városát az átmenő járműforgalom sokaságától. A 8647-es északnyugati elkerülő út kivitelezése 2021. áprilisában / Fotó: cyberpress.hu A kormányzati projekt beruházója, a NIF Zrt. a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és Pannon-Dobrastav Kft. hármasát a SDD Konzorciumot bízta meg a tervek megvalósításával, ennek eredményeképp a Sopron-Nyugat csomópont (84-es és M85-ös utak) és az Ágfalvi út között egy részben új vonalvezetésű, részben a meglévő földutakat kiváltó ÉNY-i irányú elkerülő út jön létre. A kétszer egy sávos, hét és fél méter burkolatszélességű út 3,6 kilométeren nyújt összeköttetést, teljes hosszán öt körforgalmú csomópontot, öt műtárgyat és egy szintbeli vasúti átjárót foglal magába. Ez által nem csak a nyugati iparterület elérhetősége bővül majd, de a közlekedési feltételek javításával a Táncsicsmajor és a Nyugati-major is még inkább [...]
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út kivitelezője, a DS Konzorcium tájékoztatja a lakosságot, hogy a IV. szakasz Fertőrákosi úti végcsomópontjában elkészült a Pozsonyi út (8527 sz. főút) különszintű átvez...
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út kivitelezője a DS Konzorcium tájékoztatja Önöket, hogy a IV. szakasz Fertőrákosi úti végcsomópontjában elkészült a Pozsonyi út (8527 sz. főút) különszintű átvezetése a...
A tánc világnapja alkalmából, a világhírű Nieto Mercedes hastáncossal beszélgettünk nőiségről, sikerről, önazonosságról. Hazánk egyik legismertebb hastáncosa, már több, mint 50 országban járt táncos, koreográfusként és állítja a tánc nyelve nem ismer h...
Egy különös káresemény elhárításához hívták Mattersburg (Nagymarton) tűzoltóit április 27-én kedden koradélután. Az osztrák S31-es gyorsforgalmi úton a megengedett sebességgel haladt egy magyar honosságú járműszerelvény, amikoris idáig ismeretlen okokb...
A gépkocsitüzek többsége megelőzhető lenne – közölte holnapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság friss tájékoztatója. Ehhez persze elkerülhetetlen az autótulajdonosok odafigyelése. Fontos, hogy rendszeresen átnézessék és karbantarttassák járművüket, tisztán tartsák a motorteret és figyeljenek arra, hogy tankoláskor az üzemanyag csakis a tankba kerüljön. Fotó: Kránitz Roland Győr-Moson-Sopron megyében évente általában harminc-negyven esetben riasztják a tűzoltókat égő személyautókhoz. Ezek mellett még teherautó és autóbusztüzek is adnak munkát évente tizenöt-húsz esetben. Legutóbb tegnap reggel gyulladt ki egy személyautó motortere az M85-ös autóúton a rábapatonai lehajtónál. A lébényi hivatásos és a bezi önkéntes tűzoltók fékezték meg a lángokat. Általában személyi sérülés nem történik az ilyen tűzeseteknél, de az anyagi kár jelentős, sőt van, hogy a lángok az egész autót megsemmisítik. A legtöbb tűz a motortérben, valamilyen elektromos berendezés közelében, vagy az üzemanyag rendszernél alakult ki. Ezt felismerve feltételezhető, hogy a gépkocsi tüzek egy része megelőzhető lenne, ha autóját mindenki rendszeresen átnézetné, karbantartatná, a motorteret tisztán tartaná. A motortérben az alkatrészek elhasználódása, valamilyen törés, de szerelési hiba is okozhat problémát. Ilyenkor elég egy szikra, amely az elhanyagolt környezetben könnyen lánggá fejlődik, majd a tűz a sok műanyag borításon, alkatrészen rendkívül gyorsan tova terjedhet. Az autókban egyre több fűtőberendezés is található, – ülésfűtés, kormányfűtés, tükörfűtés-, [...]
Megkezdődött a koronavírus elleni védőoltás beadatása a fogvatartottak körében is – adta hírül a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. A Sinopharm típusú vakcinák beadását a büntetés-végrehajtási szervezet egészségügyi állománya hajtja vé...
A Csornai Rendőrkapitányság szolgálatban lévő munkatársai – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Pécsi Osztálya jelzése alapján – 2021. április 27-én 18 óra 40 perckor állítottak meg egy magyar honosságú kistehergépkocsit az M85-ös számú autóút...
Győr-Moson-Sopron megyében évente általában harminc-negyven esetben riasztják a tűzoltókat égő személyautókhoz. Ezek mellett még teherautó- és autóbusztüzek is adnak munkát évente tizenöt-húsz esetben. Legutóbb tegnap reggel gyulladt ki egy személyautó...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top