A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség idén július 24-26. között rendezi meg a Fertő Bajnokságot. Az idei megmérettetés különlegességét az adja, hogy ez a Bajnokság sorrendben a jubileumi 60. verseny. kép: cyberpress.hu archívum A vitorlás sportban nem ritkák a nagy hagyományokkal rendelkező regatták, – elég csak a Kékszalagra gondolni -, azonban mégis kiemelkedő és a helyi vitorlás közösség erejét mutatja, ha egy pályaverseny ilyen hosszú évtizedeken keresztül kiállja az idők próbáját. Az első Fertő Bajnokságot 1961. augusztus 19-20 között tartották három osztályban: Kalóz, Finn Dinghy és M-yolle hajókkal versenyeztek. Akkori győtesek: Kátay S.-Érdi J. (Kalóz), Krasznai A. (Finn), Ágotai I. (M-yolle). Legjobb fertői versenyzők: Turzay Gy.-Schneider S. (Kalóz), Erdős M. (Finn), Ágotai I. (M-yolle). Hatvan év elteltével a Kalóz hajóosztály jelenti az állandóságot a tavon, míg a Finn-Dinghy kisebb megszakításokkal, de mind a mai napig jelen van a Bajnokság rajtvonalán. Nagyon örülünk annak, hogy ebben a két kategóriában idén is avatunk bajnokokat. A Bajnokság korán, már a hatvanas évek második felében nyitott az ifjúsági versenyzés felé, hiszen megjelentek a Cadett hajók illetve rá egy évtizedre pedig az Optimistek, amelyek a világ legsikeresebb utánpótlás hajói. A hatvan év alatt számtalan nagy név versenyzett a Fertő Bajnokságokon, akik közül sokan a Fertő Tavi [...]

"A Polgárőr Nap alkalmából köszöntöttem Víg Józsefet, a Soproni Polgárőr Egyesület elnökét. Mint korábban aktív tag köszönetemet fejezem ki a polgárőröknek, akikre a pandémia alatt még nagyobb feladat hárult." - emelte ki Facebook-bejegyzésében dr. Far...

Előszeretettel repülik be hazánk egyik legnagyobb közútfejlesztési beruházást a Sopron környéki videókészítők, ismét született egy drónos alkotás a legnagyobb közösségi videómegosztó portálon. Sopron és Csorna között 2020 végére készül ez az M85-ös, a ...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top