Bizony közeledik az a nap, amit a gyermekek nagy többsége már nagyon vár, ami pedig a kedves, öreg Mikulás látogatása. Természetesen az édességgyártók is igyekeznek a keze alá dolgozni és választékos csokoládéfigurákat kínálnak a nagyszakállúnak, hiszen manapság a klasszikus forma lassan már snassznak számít. Olvasónk küldte az alábbi termékfotót, ami már elérhető több helyen is és ami mondhatni új szintre emelte a meglepetések tárházát. Ez pedig a Rénnyúlmikuszarvasulás 🙂 Szerintünk szenzációs!    olvasói fotó / Köszönjük!    
A járvány miatt vasárnaptól a Pedagógusok Soproni Művelődési Háza az év hátralevő részére beszünteti a saját szervezésű rendezvények látogatását – tájékoztatta szerkesztőségünket Orbán Júlia igazgató.
G csoport, Győr Egyetemi Edzőcsarnok (SZKA) 09.00 Vidám Kenguruk – Soproni Darazsak Akadémia B 10.30 Gönyűi Harcsák – Kapuvári Párducok 12.00 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes 13.30 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győz...
Ha megnézzük a magyar zeneipart, akkor egy elég szűk és már jócskán telített piacról beszélünk. Az idei évben kitört pandémia által okozott korlátozások pedig csak nehezítették a feltörekvő zenekarok esélyeit. Egy új korong megjelenéséről valamint az egész világot maszk mögé szorító új helyzetről beszélgettünk Pohl Dáviddal a –  soproniaknak biztosan ismerősen csengő – Pair o’ Dice zenekar gitárosával. Fotó: EMEM video & photo Honnan jött a név? A nevünket a legelső basszusgitárosunk találta ki. Jól csengett, valahogy hangzatos volt. Viszont visszagondolva a legelső lógónk valami halálgyász volt, ha teljesen őszinte akarok lenni.  A nevet felhozva amúgy elgondolkodtunk már egy cserén is. Felkonferáláskor nem igazán sikerül eltalálnia az embereknek a megfelelő kiejtést.  Pedig általában még meg is kérdezik a biztonság kedvéért. Ennek ellenére azért találkoztunk már kicsit furcsa kiejtéssel, mint például: „pöröj densz” „páró dájsz” vagy a „pájdör densz”. A név leírásáról pedig ne is beszéljünk inkább *nevet* Milyenek voltak a kezdetek? Mesélj kicsit a zenekar lendületéről! A szüleink szintén zenészek, Az Isti valamint a Zoli édesapja is a Blokád nevű zenekarban voltak aktív tagok, édesapám pedig a Lord zenekar énekese. Mondhatni, hogy szinte mindannyian ilyen közegben nőttünk fel, tehát egyáltalán nem meglepő, hogy elkezdtünk ezen az úton próbálkozni.  A zenekar [...]
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a koronavírus-járvány miatt felhívásban kér minden szülőt arra, hogy: Ne küldje óvodába, iskolába a gyermekét senki, kérjék az adott óvodavezetőt illetve  igazgatót, hogy igazolják a gyermekek hiányzását! Mint az írják, sok levelet kapnak a szülőktől, hogy féltik a gyermekeiket. Féltik, mert nem megfelelő a távolságtartás, nem mindenhol biztosítható a tanulócsoportok elkülönítése, továbbá az esetek túlnyomó többségében vagy nincs tesztelés vagy csak megkésve, ezért a szülők nem érzik azt a részleges biztonságot, amit a kontaktkutatás jelentene. Kiemelik, hogy: A dolgozók és a szülők közös érdeke az ártalomcsökkentés a közoktatási intézményekben!   illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum   Felhívásukban kiemelik, hogy az általuk leírtak azonban nem jelentik azt, hogy pánikra van szükség. Meglátásuk szerint megoldásokra van szükség, ami pedig  a kormány és az oktatásirányítás felelőssége. Ameddig viszont a kormány nem csak szavakban, hanem tettek szintjén is el nem kötelezi magát az élet és az egészség védelme mellett, addig is lépéskényszerben vannak a szülők. Akiknek nem válasz az, hogy még nem ésszerű digitális oktatásra áttérni az iskolákban! Kiemelik, hogy tudják, hogy természetesen nem minden család tudja megoldani, hogy ne küldje óvodába, iskolába a gyermekét, főleg, ahol csak az egyetlen kenyérkereső tudna otthon maradni a gyermekkel. Azonban akik tehetik, [...]
Miközben sokan hitetlenkedve fogadták illetve fogadják a hírt miszerint Joe Biden nyerte meg Donald Trumpal szemben az Egyesült Államok elnökválasztását, több ország vezetője is elfogadottnak tekinti a végeredményt és gratuláló levelet küldött Barack Obama korábbi alelnökének, aki így az USA 46-ik elnöke lesz beiktatását követően. A világ vezetőihez hasonlóan Magyarország köztársasági elnöke Áder János valamint Orbán Viktor miniszterelnök is elküldte a gratuláló levelét, amiről az MTI-n keresztül lehetett informálisan tájékozódni.  Orbán Viktor (b) és Áder János (j) is eljuttatta gratuláló levelét az USA új elnökének Joe Bidennek. / fotó: napi.hu archívum Gratuláló levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnök Joe Bidennek – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap délelőtt. “Engedje meg, hogy gratuláljak Önnek a sikeres elnöki kampányhoz. Jó egészséget és folyamatos sikereket kívánok rendkívül felelősségteljes feladatainak ellátásához” – írta Orbán Viktor. Gratulált Áder János köztársasági elnök is Joe Biden megválasztott amerikai elnöknek. Levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelmi magyar-amerikai kapcsolatok közös értékekre épülnek: a két nemzet hagyományos szabadságvágyára és a demokrácia melletti elkötelezettségére. Magyarország a két országot összefűző baráti kapcsolatokat a jövőben tovább kívánja erősíteni – írta a magyar államfő. A gratuláló levélben, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatott el vasárnap az MTI-hez, Áder János [...]
Sokak igénye teljesülne azzal, ha Harka és Sopron között javulnának a kerékpáros közlekedés lehetőségei. Többek közt ezen célok mentén készül megyei kerékpáros hálózati terv, hiszen a fejlesztéseket csak rendszerben gondolkodva érdemes véghez vinni! Fotó: cyberpress.hu archívum A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat biztonságos, az autóúttól elkülönített kerékpárutak megépítését szorgalmazza, emellett komplex turisztikai útvonalak fejlesztésén munkálkodik. Azonban minden építkezés alapja egy átgondolt tervezés, egy ésszerű hálózat kialakítása. E kapcsán Németh Zoltán megyei elnök egyeztetéseket folytat Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztossal, hiszen ha már konkrét tervekkel tudnak dolgozni, az megkönnyíti a jövőbeli fejlesztési források felhasználását. A megyei önkormányzatnál alapos elképzelések vannak a Szigetköz, a Rábaköz és Győr környékének biciklis útvonalainak fejlesztésére, de Sopron és környéke sem marad ki az előkészítő munkából. A soproni térségben elsősorban két útvonal tervezésére fektették most a hangsúlyt, a legfontosabb tervek között a Sopron-Harka közötti kerékpárút terveztetése és későbbi megépítése szerepel. Harka dinamikusan fejlődik, az elmúlt évtizedben sokan költöztek a településre, és járnak innen nap, mint nap Sopronba. Az összekötő utat nemrégiben felújították, azt vegyesen használják a különböző járművel közlekedők. Hasznos lenne tehát, ha a kerékpárral útnak indulók biztonságosabban tudnák elérni céljukat. Aki pedig két kerékre vált a napi ingázásban, nem csak saját egészségén, közérzetén javít, hanem környezetbarát módon is [...]
Búcsúi szentmisét tartottak vasárnap délelőtt a Jereván lakótelepen a Szent Imre-templomban.
Kásler Miklós - az Emberi Erőforrások Minisztériumának szombati közleménye szerint - az egyre növekvő számú koronavírusos beteg folyamatos ellátásának biztosítása érdekében adott ki utasítást valamennyi aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi int...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top