Már novembert írunk a naptárak szerint, azonban járványügyi szempontból az idei esztendőből vissza lévő mintegy hét tanítási hét még sok kihívással jár az élet minden területén. Éppúgy a közoktatásban résztvevők számára is, legyenek azok diákok, pedagógusok, szülők vagy más közreműködők. Ezzel kapcsolatban kérdésekkel fordultunk Marek János igazgatóhoz, aki a területileg illetékes tankerületi központ nevében lát rá az intézmények helyzetére. Illusztráció: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu archívum Mint a szervezet válaszából kiderül, a Soproni Tankerületi Központ által fenntartott 37 köznevelési intézményben 9250 tanuló és 982 pedagógusból, összesen 4 koronavírussal fertőzött diák és 9 pedagógus van. Jelenleg minden, a Soproni Tankerületi Központ által fenntartott iskolában normál, nappali munkarendben folyik az oktatás. A Soproni Tankerületi Központ minden általa fenntartott intézményben biztosítja a szakemberek által javasolt eszközöket és fertőtlenítőszereket, a tanévkezdést megelőző időszaktól kezdve folyamatosan. Kézmosásra, felületfertőtlenítésre az Operatív Törzs biztosított vegyszereket, ezek mellett a tankerületi központ saját forrásból is szerzett be az iskolák biztonságos működéséhez szükséges eszközöket. Az iskolákba belépéskor a bejáratoknál Magyarország Kormánya által biztosított hőmérő eszközökkel minden belépő testhőmérsékletét lemérik. Sopronban két nagy létszámú iskolában egyszerre több ember testhőmérsékletét mérni képes beléptető kapu is működik. A bejáratoknál elhelyezett kézfertőtlenítő szer mindenki számára elérhető, illetve közérthető piktogramok figyelmeztetnek a szájat és orrot eltakaró, az épületeken [...]
A pandémiás időszakban az online bűncselekmények elkövetői egyre gyakrabban hivatkoznak olyan jelenségekre, eseményekre – például a koronavírusra, annak gyógymódjaira, illetve az esetleges állami támogatások, segélyek folyósítására, közéleti személyek ...
Jakál Adrienn és Kocsis-Cake Olivio a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese tartott Budapesten sajtótájékoztatót a Fertő tó ügyében, amely mint azt mindenki tudja a tervek szerint egy hatalmas fejlesztés előtt áll és amelynek egyes elemei  megosztják a közvéleményt. A témát most az szolgáltatta, hogy elmondásuk szerint kérdéseikre sehol nem kaptak eddig választ, így most a  projektért felelős minisztériumhoz fordulnak illetve az ügyben az Európai Bizottságot is megkeresik.    Kocsis-Cake Olivio és Jakál Adrienn a sajtótájékoztatón   A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Párbeszéd meglátása szerint  már a tervek megjelenésekor látszott, hogy a jelenlegi stílusjegyeket, a táj jellegzetességeit semmibe véve inkább a Fidesz által annyira kedvelt térkő- és betonrengeteget álmodták meg a Fertő tóra. Egy gigaberuházást, amelyre ez a terület teljesen alkalmatlan. Az érintettek megkérdezése nélkül, az ott élők feje fölött döntötték el, hogy Sopron közvetlen szomszédságában  egy mini Balatont építenek. A 2019-ben egyik napról a másikra lezárt terület ma úgy tűnik, mintha egy munka nélküli munkaterületen járnánk. A tereprendező munkálatok ugyan megtörténtek, de a fejlesztés második üteme egyre zavarosabban alakul. 2019-ben a fejlesztő zrt. vezérigazgatója szerint 2021-ben a projekt egyes részeit a nagyközönség már birtokba veheti, a realitás inkább a 2025-ös év, persze csak akkor, ha gyorsan összekapják magukat. Számításaink szerint eddig a terület [...]
Befejeződött a magyar kormány támogatásával a fertőszéplaki Széchényi – kastély külső homlokzatának felújítása, melynek köszönhetően a Fertő – táj egyik emblematikus épülete nyerte vissza régi fényét. A település impozáns rendezvényhelyszíneként funkci...
Megújult a Határőr utca útburkolata, és 39 férőhelyes új parkolóval is gazdagodott a környék. Az önkormányzat által finanszírozott 100 millió forintos beruházás része a Jereván lakótelepen 2010-ben elkezdődött nagyszabású fejlesztési sorozatnak....
Idén a Gödöllői Királyi Kastély ad otthont december 12-én a jubileumi 30. Miss Hungary 2020 szépségverseny döntőjének. Hazánk legrégebbi szépségversenyén 30 hölgy mutatkozik be – tini és felnőtt kategóriában. A felnőtt kategória döntősei között a sopro...
A tavaszi leállás után, 2020. szeptember 1-jén, újra kinyitotta kapuit a GYIK Rendezvényház, amelynek következtében hihetetlen gyorsasággal nőttek a rendezvények, a csoportok és a bérlők száma. A november 3-ai rendkívüli bejelentést követően bizonyossá...
A  Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország” című műsorába érkezett péntek reggel az Operatív Törzs üléséről Orbán Viktor miniszterelnök,  aki elmondta, hogy órákon belül döntés születhet arról, hogy a kockázat nélkül halasztható műtéteket egy későbbi időpontra ütemezzék át. Erre azért van szükség, hogy minél több ágyat tudjanak felszabadítani a koronavírus-járvány elleni küzdelem érdekében. Hozzátette, ez szakmai döntés, amit az Operatív Törzs értékelése alapoz meg, amely azt vetíti előre, hogy meglátásuk szerint 2020. november 21-re szükség lesz majd 2240 olyan intenzív ágyra, amihez van lélegeztetőgép, amelynek igénye aztán fokozódni fog és előreláthatólag  december 10-re pedig már majd 4480 intenzív ágyra lesz szükség. Hozzátette, persze az ágyak mellett nagy szükség lesz az orvosokra, az ápolónőkre is, amely úgy tűnik majd akkora éri el a hazai  egészségügy teljesítőképességének határát. Előrelátóan azonban arra is fel kell készülni,  ha esetleg a járvány túllépi az egészségügy az ellátási teljesítőképességének a határát, akkor szükség esetén legyenek egyéb kijelölt helyek is az ellátásra, akár olyan alternatív helyeken amelyek a kórházakon kívül vannak.   Orbán Viktor a Kossuth Rádióban / archívum / MTI Orbán Viktor kitért arra is, hogy mindezek értelmében  órákon belül megszülethet az a  döntés  is  ami az elektív, tehát nem sürgős műtétek országos halasztásáról szól majd. Az adatokat [...]
Sopronban hagyományosan Advent első vasárnapját megelőző pénteken gyúlnak fel az ünnepi fények, a tervek szerint ez idén sem lesz másként, már szerelik a díszvilágításhoz szükséges elemeket a belvárosban.
Barcza Attila országgyűlési képviselő úgy vallja, minden egyes elültetett fa befektetés a jövőbe, éppen ezért fogadta örömmel azt a vállalkozói megkeresést, hogy új fasorral gazdagítsák a forgalmas soproni utcát. Forrás: Barcza Attila Facebook-oldala ...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top