Október 13-án tartották a tárgyalását annak a postai alkalmazottnak, aki több száz csomag vádjával lett gyanúsított a kismartoni tartományi bíróság előtt. A most 38 éves vádlott elmondta, csak azért vette ki a rendszerből a csomagokat, mert késztetést érzett rá. A burgenlandi logisztikai központban előválogató volt a hölgy, 2018. december 1-e és 2020. február 19-e között több száz csomag tűnt el a kezei között. Forrás: korne.at A vádlott részletes vallomást tett a bíróság előtt. Elmondta, kezdetben a dohányárukat tartalmazó csomagokra állít rá, ezeket azért volt könnyű felismerni, mert trafikoknak, dohányboltoknak voltak címezve. Ezután jött a többi. Jóérzéssel, boldogsággal töltötte el, ha ki tudott csempészni egy-egy csomagot – tette hozzá a hölgy, akit a posta végül február 20-án bocsájtott el. Azon a napon négy eltulajdonított csomagot találtak a saját személyautója csomagtartójában. A bvz.at tudósítása alapján, bár magyar nyelvre átültetve de igyekeztünk rekonstruálni a tárgyalóteremben elhangzott párbeszedéseket. A védőügyvéd megjegyezte, hogy a védence azóta már volt pszichoterápián. A bírónő rákérdezett, hogy a lopásokból saját magának tett e bevételre szert. Melyre a már igen felelet jelentheti, hogy nem pihentette sokáig az árut. Meg tudja saccolni az okozott kárt? Vagyoni kár – hangzott az egyértelműnek gondolt válasz, melyet a bírónő is megerősített. Kis értékű? Szólt az újabb kérdés, melyre a bizonyára elég nagy válasz érkezett. [...]