Sikerült meghatározni a koronavírus teljes genetikai kódját, ami fontos a további hazai és nemzetközi kutatások elősegítésére - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szombaton az MTI-vel.
Néhány otthon végezhető gyakorlat edzőink válogatásából, hogy ne maradjatok otthon se kosárlabda gyakorlatok nélkül.   Kicsiknek és már egészen nagyoknak is!  Tedd fel hogyan edzel otthon! Küld el nekünk vagy jelöld meg az Akadémia Facebook/I...
Egy nagyon jó tájékoztató videó került fel a legnagyobb videómegosztó-portálra, amelyben egyszerűen összefoglalják azt, hogy mi a helyzet egy kórházban egy járvány idején illetve azt, hogy hogyan terjed a koronavírus és miért is lehet az halálos. A fig...
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Harkán, a Soproni utca és a Sport utca kereszteződésében, 2020. március 20-án 16 óra 5 perckor. Egy 23 éves soproni férfi közlekedett személygépkocsival a Nyéki utca irányából, a Sport utca fe...
A Magyar Asztronautikai Társaság által meghirdetett diákpályázaton, amelynek a témája a Nap volt, egy vegyes összetételű – Solis Defectus nevű – csapattal első helyezést ért el a Líceum diákja, Takács István. Takács István a soproni Berzsenyi Dániel Líceum diákja. A Líceum 12. C osztályos tanulóját, Takács Istvánt régóta érdekli az űrkutatás, így örömmel csatlakozott Lang Ágota tanárnőhöz, aki ebben a témában az elmélyülésben segítette. István tagja lett annak a tanárnő szervezte csapatnak is, amivel már másodszor nyerték meg a Magyar Asztronautikai Társaság diákpályázatát. Idén a Nap, az éltető csillagunk volt a téma, s a soproni csapat arról értekezett, hogy mennyire függünk a Naptól. – Az űrkutatás nagyjából nyolcadik óta érdekel annyira, hogy külön is foglalkozzam vele. A tanárnőt négy éve ismerem, úgy emlékszem tizedikben néhányszor összeültünk és kiegészítette a tudásomat. Felkészített a csillagászati Diákolimpia magyarországi válogató versenyére is, de ez kemény diónak bizonyult. Egy év múlva már Lang Ágota tanárnő és a fizika tanárom, dr. Zsuppán Sándor is javasolta a MANT diákpályázatát. Tavaly indultunk el először és meg is nyertük, s ez idén is sikerült. A tanárnő egy hónapon át időt és energiát nem sajnálva foglalkozott velünk és segített nekünk – meséli István. A soproni csapat Solis defectus néven pályázott, [...]

A soproni tűzoltók egy vízsugárral oltották el a lángokat. Kigyulladt egy kisteherautó szombat reggel 8 óra körül, számol be a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapja. A Sopron és Balf közötti 8158. jelű úton történt a tűzeset. A tűzhöz a soproni hiv...

Gyakorlatilag minden gumilövedék kilövésére alkalmas, engedélymentesen megvásárolható fegyver elfogyott hazánkban - emelte ki Kecskés Róbert, aki hozzáfűzte: Sopronban is az a jellemző, hogy az emberek elkezdték felvásárolni az engedély nélkül vásárolh...
Szombat reggelre ismét növekedett mind a két országban a koronavírus fertőzöttséggel történő megbetegedések száma és sajnos a halálozási adatok is gyarapodtak. Az elvégzett hivatalos tesztek tükrében mutatjuk a százalékos arányt is a pozitív eredmények...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

Környező települések

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top