A PET palackok feldolgozásával  foglalkozó  burgenlandi PET Recycling Österreich GmbH. –  amely Soprontól mindössze 25 km-re található Müllendorfban – új rekordot állított fel, hiszen több mint 26 300 tonna PET-anyagot ( körülbelül 1,1 milliárd PET palackot ) dolgozott fel és hasznosított újra a 2019-es esztendőben.  illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu ​​ A kapacitás növekedését az is elősegítette,  hogy a közelmúltban a beérkező PET pelyhek  mosórendszerét teljesen felújították valamint a legújabb technológiai szabványokhoz igazították. Ezzel a fejlesztéssel a feldolgozóüzem  tovább növelte az újrahasznosítandó anyag minőségét és növelni tudta az átviteli sebességet is, amely így hozzájárulhatott ahhoz, hogy még nagyobb mennyiség feldolgozására kerülhessen sor. – számol be BVZ.at. Christian Strasser,  ügyvezető igazgató  a vállalat modernizációjával kapcsolatban elmondta, hogy az újrahasznosítás kapacitásának növelése rendkívül fontos az ő számukra is, hiszen egyre nagyobb igény mutatkozik az osztrák italgyártók részéről arra, hogy egyre magasabb mértékben emeljék a palackokban az  újrahasznosított anyagok arányát. A cégvezető kiemelte, hogy 2020-ban újabb beruházásokat terveznek, amelyektől azt várják hogy tovább növekedjen a feldolgozási mennyiség, amely a környezettudatosság szempontjából sem elhanyagolható. A feldolgozási technológia fejlesztése és az italgyártók által egyre jobban preferált újrahasznosított alapanyagigény mellett a cég ügyvezetője kitért arra is, hogy a használt palackok tekintetében az osztrákok gyűjtőereje nagyon magas. A felmérések azt mutatják, [...]
„Ha erre jársz, mindig legyen nálad egy zsemle!” - ez a mottója az Ételdoboz Sopron kezdeményezésnek, amely nagy népszerűségnek örvend: egyrészről már 15 önkéntese is van, másrészt a gyakran feltöltött tárolókban élelmiszer még nem romlott meg. A rászo...
„Ha erre jársz, mindig legyen nálad egy zsemle!” - ez a mottója az Ételdoboz Sopron kezdeményezésnek, amely nagy népszerűségnek örvend: egyrészről már 15 önkéntese is van, másrészt a gyakran feltöltött tárolókban élelmiszer még nem romlott meg. A rászo...
„Ha erre jársz, mindig legyen nálad egy zsemle!” - ez a mottója az Ételdoboz Sopron kezdeményezésnek, amely nagy népszerűségnek örvend: egyrészről már 15 önkéntese is van, másrészt a gyakran feltöltött tárolókban élelmiszer még nem romlott meg. A rászo...
„Ha erre jársz, mindig legyen nálad egy zsemle!” - ez a mottója az Ételdoboz Sopron kezdeményezésnek, amely nagy népszerűségnek örvend: egyrészről már 15 önkéntese is van, másrészt a gyakran feltöltött tárolókban élelmiszer még nem romlott meg. A rászo...
A 2018-as siker és a 2019-es döntőbeli vereség után zsinórban harmadik alkalommal szerepelhet a női párosok döntőjében Babos Tímea az Australian Openen.
Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic sorozatban harmadszor döntőbe jutott női párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Kristina Mladenovic (balra) és Bbaos Tamea ismét döntősök. / fotó: ausopen.com A második helyen kiemelt, világbajnoki ...
Többek közt erről is dönt a település képviselő-testülete január 29-én, szerdán az éves közmeghallgatást követő rendes ülésén.  Fotó: cyberpress.hu / archívum A nagycenk.hu portálon közzétett nyilvános meghívóból kiderül, Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 18 órától várja az érdeklődő lakosságot a Községháza dísztermébe, ahol első körben Csorba János polgármester ad beszámolót az előző, 2014-2019 közötti ciklus beruházásairól, majd a jelenlegi ciklus, 2024-ig terjedő feladatait is szemügyre veszik. A közmeghallgatáson sor kerül Barcza Attila, Sopron és környéke országgyűlési képviselőjének felszólalására is, aki a Magyar Falu program fejlesztési lehetőségeiről beszél. Szót kapnak a civil szervezetek is a lakossági kérdések mellett. A nap hátralévő részében összeülnek a mandátumot nyert községi képviselők is, hiszen a 2020. évi költségvetésről, az intézményi térítési díjakról kell dönteni, valamint tájékoztatást kapnak az önkormányzati beruházásokról is. Átveszik a Magyar Államtól önkormányzati tulajdonba a Vám utcai járda egy szakaszát is, révén a képviselő-testület korábbi elhatározása szerint évente kívánnak egy-egy önkormányzati utat és járdát felújítani. Tovább folytatják a Nagycenki Temetőben végzett fejlesztési munkákat is, mely kapcsán most a ravatalozó felújítása, bővítése, urnafal építése van soron. Sopronban már 2015-ben átálltak LED-re Illusztráció: cyberpress.hu / archívum A hagyományosnak számító lámpatestek felett is eljárt már az idő, hiszen az előterjesztés szerint az elmúlt 1-2 évben sok panasz [...]
U11 kenguru bajnokság, 4. forduló Sopron, Novomatic aréna 2020. 01. 25. 9:00 Soproni Sportiskolás Párducok- Hunyadis Darazsak 93-26 (0-2) (25-4, 22-10, 28-4, 18-8) Sajnos betegségek miatt csak 9-en tudtunk megjelenni a forduló mérkőzésein, így mindkét ...
  ORSZÁGOS KENGURU KUPA – 4. RÉGIÓ – 4. FORDULÓ 2020. január 25. Soproni Vas- és Villamosipari Szakképző Isk. és Gimnázium   Villámló Tigrisek/B – Soproni Sportiskolás Deákos Elefántok  15-110 (2-18, 2-34, 10-18, 1-40) Elefánt...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top