Az országos csatornaként működő Hír Tv –  amely mint azt tapasztalhattuk túlél mindenféle tulajdonos- és politikai nézetváltást – egyik ” fő arca ” a méltán népszerű  Bayer Zsolt, aki nem mellesleg a hazai “Politikai hírbulvár” műsorok egyik atyja is,  ismét letett az asztalra valamit, pontosabban megfogalmazott egy olyan dolgot a műsorában, amit bár feltevésnek szánt csupán,  azonban elgondolkodtató. Mi lenne ha kilépnénk az EU-ból? – tette fel a költői  kérdést a stúdióban helyet foglaló rajongótáborának  a Fidesz egyik alapítója, ami azért valljuk be egy érzékeny téma. Igaz az is,  ha mondjuk azt nézzük, hogy az ő álláspontja szerint Brüsszel meg az egész EU ( Soros György bácsit  ne hagyjuk ki ) már jó ideje packázik velünk, akkor számára minden bizonnyal nem is annyira vékony jég ez a kérdéskör sem. Nem is volt az!    A lassan már-már legendának számító tévés személyiség a Bayer show című műsorában a közönsége, ergo rajongói  előtt sétálva elfantáziált azon a kérdésen, hogy mi lenne ha a BREXIT után,  a Visegrádi négyek  – amelynek tagja ugye hazánk is – illetve Olaszország (?) kilépne az Európai Unióból. Természetesen válaszol is a saját maga által feltett kérdésre, amely szerint nem lenne semmi gond. Sőt! Újra nyitnánk az orosz [...]
Hangolódjunk együtt a Karácsonyra🎄 Ehhez jó zenéket, és akciós itókát (Beefeater24-tonik 790,-❗️) is kínálunk Nektek! 😉 Péntek és szombat este a zenei pult mögött 🎧 dj B. Tóth. 🎶 “Legjobb zenék a legjobb helyen!” Asztal- és pályafoglalás: +36302881012 #sopron #party #bowling #karácsonyib...

A Maszkabál című gyermeknek szóló műsorával lép fel Gryllus Vilmos a GYIK Rendezvényházban. A Maszkabál fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel és
A Maszkabál című gyermeknek szóló műsorával lép fel Gryllus Vilmos a GYIK Rendezvényházban. A Maszkabál fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel és
Az évek óta hagyományosan meghirdetett Madarak Karácsonya eseményen idén is sokan felkeresték a Kőhalmi Vadászati Múzeumot szombaton.
Az évek óta hagyományosan meghirdetett Madarak Karácsonya eseményen idén is sokan felkeresték a Kőhalmi Vadászati Múzeumot szombaton.
Az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel, továbbá három anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén. illusztráció A szolgálatot ellátó állomány ös...

Sopronban két gyalogosgázolás is történt december 13-án, pénteken – derül ki a rendőrség közelményéből. Elsőként a Kossuth utcában lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érve nem adott elsőbbséget 16 óra 25 perckor egy arra közlekedő Citroen típusú gépkocsi 75 éves helybéli vezetője egy járókelőnek. A sofőr megállt ugyan a zebra előtt, majd egy neki jobb oldalról érkező gyalogost átengedett, ezután azonban úgy indult el autójával, hogy nem figyelt a neki balról érkező másik gyalogosra, akit így elütött. Alig egy óra múlva, a Lackner Kristóf utca 27. szám előtti gyalogátkelőhelyen – szintén az autós menetirányát tekintve balról érkező – nőt ütött el egy 26 éves helybéli sofőr. A balesetekben mindkét járókelő megsérült, őket a mentők kórházba vitték. Az esetek körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja. A baleset kapcsán a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járókelők figyelmét a láthatósági szabályok figyelembevételére, valamint kérjük a járművezetőket a körültekintő és óvatos vezetésre, illetve az alábbi szabályok betartására: A járművezetők mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket! Próbáljanak szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet! A [...]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top