Korábban beszámoltunk róla, hogy a Mattersburg melletti Walbersdorfban egy szupermarketben Bankautomatát fosztottak ki ismeretlen elkövetők, akiket nagy erőkkel keres a rendőrség, egyelőre azonban eredmény nélkül.  Osztrák sajtóinformációk arra engednek következtetni, hogy ez a bűncselekmény nagy valószínűséggel egy olyan elkövetői csoport újabb akciója volt, akik ebben az esztendőben Kelet-Ausztriában már tíz alkalommal fosztottak ki ilyen módon ATM automatát és akik ezúttal ötszámjegyű euró mennyiséggel gazdagodtak.   Kép forrása: BVZ.at via Thomas Lenger   Arra, hogy ezeket a bűncselekményeket egy csoport követhette el az enged következtetni, hogy rengeteg a hasonlóság az elkövetési módokban. A banda tagjai minden esetben egy erősebb típusú, lopott gépjárművel érkeznek a kiszemelt helyszínre, majd az ATM külsejének megbontása után gyakorlatilag kirántják a helyéről a pénzkazettát. Ezt követően a helyszínen tüzet okoznak, ezzel is igyekezve lassítani a nyomozati munkát valamint eltakarítani az esetlegesen hátrahagyott nyomokat. A helyszínen illetve a menekülési útvonalon a rablók arról is gondoskodnak hogy nehezítsék az esetlegesen őket üldöző rendőrséget, hiszen az útszakaszra fémtüskéket dobálnak, amelyek így defektet okoznak a hatóságoknak és így sikerül időt és egérutat nyerniük. Ahogy az több esetben is történt, a menekülésre használt lopott gépkocsit aztán  megtalálják a hatóságok az adott bűncselekmény helyétől nem messze egy elhagyatott helyszínen, persze teljesen kiégve, amely így alkalmatlan arra, [...]

Új áramátadó állomást, transzformátort kapott Fertőszentmiklós. Az áramszolgáltatói fejlesztés, ami februárban kezdődött el, még nincs kész, betemetetlen gödrök jellemzik a várost.

Vasárnap délután a Fertő tavon, Feketeváros (Purbach) térségében kellett megmenteni egy bajbajutott nő életét. A kikötőtől mintegy 700 méterre tartózkodó hölgy feltehetőleg szívrohamot kapott. A feketevárosi önkéntes tűzoltók egy mentős kolléga közreműködésével csónakkal indultak segítséget nyújtani. Elsősegélynyújtás után a nőt a kikötőbe vitték, majd mentőhelikopterrel

Még több levél válik követhetővé a posta szeptember elsejétől induló elektronikus kézbesítési rendszere által – közölte a Magyar Posta Zrt. szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán. illusztráció / Magyar Posta logó / fotó: cyberpress.hu ar...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top