Megkapták alapító okirataik másolatát az Eisenstadi Körzetben, egykori Sopron vármegyében működő önkéntes tűzoltóságok pénteken Harkán. Az ünnepség a Harkai Önkéntes Tűzoltó Egyesület és Oszlop/Oslip helyi tűzoltóinak együttműködése nyomán valósulhatot...
A napokban Szlovákián is keresztülhalad az Éjjeli Farkasok néven elhíresült orosz motorosbanda. A nacionalista motorosklubot Putyin közeli barátja vezeti. A banda holnap este Párkányban éjszakázik. Ekkor mindössze a Duna szélességében lesznek Esztergom...
Délelőtt gyakorlatilag fogalma sem volt vezetőedzőnknek, Sabáli Balázsnak arról, hogy ki lesz játékra kész állapotban, ki tudja vállalni a játékot a szombaton 18 órakor kezdődő Paks elleni hazai mérkőzésen Amiben sajnos biztos a szakvezető, hogy a szerdai, DEAC elleni meccs legelején vállsérülést, ficamot szenvedő Takács Norbira nem számíthat, nemhogy a mai mérkőzésen, hanem már a […]
Pál István Szalonna és bandája lesz a vendége a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínházának május 31-én, pénteken 19 órakor.
A serdülők nyugati régiós döntője nyitja a hétvégét Székesfehérváron, majd a főtábla mérkőzései következnek Budapesten. Ugyancsak hétvégén rendezik a kenguru bajnokság 8. fordulóját, amelyen a Hunyadis Darazsak és a Csípős Darazsak idegenben, míg a Harcos Darazsak, a Szorgos Darazsak, a Lackneros Darazsak és a Sportdarázs Sopronban vívja meg a mérkőzéseit. Íme a program: Serdülő bajnokság […]
Közlekedésbiztonsági versenyt rendezett a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mosonmagyaróváron. A versenyen huszonnyolcan indultak és mérték össze tudásukat „ügyintéző gépjármű" és „készenléti szer” kategóriában. A verseny felépíté...
Több más neves előadó mellett Nógrádi György előadását is meghallgathatják az érdeklődők a II. Soproni Vagyonvédelmi Konferencián, amelynek témája: vállalkozások és otthonok biztonsága a 21. században. Az ingyenes rendezvény május 9-én, csütörtökön les...
Május 5-e a Kézhigiénés Világnap. Ennek alkalmából a kézfertőtlenítés és a kézmosás fontosságára hívják fel a figyelmet a szakemberek – elsősorban az egészségügyi ellátásban dolgozók számára. A helyes és megfelelő gyakorisággal végzett kézhigiéné az eg...
A Kézhigiénés Világnap alkalmából a Soproni Gyógyközpont Higiénés Szolgálata a Várisi úti Rehabilitációs Intézetben tartott pénteken figyelemfelhívást, amely alkalomból Lévainé Fehér Szilvia Higiénikus csoportvezető és Dukai Gáborné Ibolya higiénikus s...
A Kézhigiénés Világnap alkalmából a Soproni Gyógyközpont Higiénés Szolgálata a Várisi úti Rehabilitációs Intézetben tartott pénteken figyelemfelhívást, amely alkalomból Lévainé Fehér Szilvia Higiénikus csoportvezető és Dukai Gáborné Ibolya higiénikus s...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top