Pénteken Sopronban lép színpadra az egyre népszerűbb Aurevoir. együttes, akik már hazánk több városában is bizonyították, hogy a magyar népzenei hatás mellett a régizene, balkáni népzene, ír-angolszász népzene és a – jó értelemben vett – akusztikus popzene keverékére igenis igény van. A mindenhol egyértelműen közönségsikert arató csapat most ismét ellátogat a Leghűségesebb városba, mégpedig 2018.09.07-én, amikor is a Búgócsiga Akusztik Garden deszkáin este 21.30-tól-tól a legjobb nótákkal lepik a nagyérdeműt. Aurevoir. A zsámbéki fiatalokból álló Aurevoir. együttes sokszínű zenéjével hamar felhívta magára a közönség figyelmét. Többféle stílust érintenek, legnagyobb hatással az angolszász beat-folk és a Kárpát-medence népzenéje van rájuk. Legvalóbb lényegük azonban éppen az, hogy kategorizálhatatlanok; nem szorítják magukat műfaji határok közé. A zenekar számos turnén és nagyobb fellépésen van túl. Nem csupán országhatárokon belül koncerteznek: voltak Erdélyben és a Felvidéken, több európai nagyvárosban, mint Berlin vagy Prága, sőt eljutottak egészen Kínáig, ahol a shanghaji magyar pavilon megnyitóján játszottak. Az elmúlt két évben több teltházas klubkoncerteket adtak Budapesten és felléptek a Paddy and the Rats vendégeként is. Aurevoir. 2017-es bemutatkozó EP-jük, az ethno-beat után a Hangfoglaló Program induló előadókat felkaroló támogatásával valósították meg első LP-jük, a Kikötő felvételeit. A lemezt a SuperSize Recordingban rögzítették – három különböző teremben egybejátszással, metronóm nélkül, ami [...]