Sopronban vasárnap kerül bemutatásra a Patmos Records Kiadó gondozásában megjelent Geert Wilders: Halállistán című könyve, amelyben a szerző olyan tényeket és gondolatokat fogalmaz meg az iszlámmal kapcsolatban, amelyek minden bizonnyal sokakat foglalkoztatnak városunkban is. . A szerző a soproni könyvbemutatón egy 30-40 perces előadás kíséretében nyújt a könyvben leírtak mellé egyéb háttérinformációkat is és megosztja saját gondolatait, tapasztalatait is, amelyek rámutatnak arra, hogy Magyarországnak mindig is milyen fontos szerepe volt és van manapság is abban, hogy Európa megőrizhesse békéjét, nyugalmát és szabadságát. A könyvbemutató végén lehetőség nyílik a résztvevők számára kérdéseket is feltenni a szerzőnek, aki a program zárásaként igény szerint dedikálja is a kötetet. A könyvben egyébként elsősorban a holland bevándorlásellenesség, a jobboldali radikalizmus egyik első széles körben ismert alakjáról, a 2004-ben meggyilkolt Theo van Goghról és a személyét érintő halálos fenyegetésekről ír, de olyan ritkán hallott narratívával is találkozhatunk a kötetben, mint hogy hogyan nyomják el a szélsőséges iszlamisták mérsékelt hittársaikat a Nyugaton. Egy szakíró úgy jellemezte Geert Wilders: Halállistán című könyvét, hogy Donald Trump amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadójának Gorka Sebestyénnek a nagysikerű könyve, A dzsihád legyőzése után ez az egyik legfontosabb írás ebben a témában, amely sok ponton hasonlít Gorka írására, hiszen itt is úgy jellemzik az iszlámot, mint egy politikai [...]