A mostani hatalmas léptékű városfejlesztési beruházások tükrében jutott eszünkbe egy régi, ám nagyon is jelentős soproni fejlesztés, ami a maga korában bizony szintén a város modernizációját szolgálta, ráadásul anno szilveszter estéjén debütált. Kereken 151 évvel ezelőtt – ugye milyen szép jubileumi szám? – Sopron belvárosában a gázvilágítás vette át a közvilágítási feladatok ellátását, és ennek hivatalos beüzemelési napja pont szilveszterre esett, amikor is ennek köszönhetően a soproniak az újév beköszöntéig járták a romantikus fényárban úszó várost és beszélgetésekkel búcsúztatták az óévet. Mutatjuk, hogy idézi fel ezt az eseményt a sopkal.hu, ahol számtalan érdekesség található Sopron történelméből: . A soproni gázlámpák utolsó mohikánja a Széchenyi téren, a Posta és a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum falán található / fotó: Leczovics Zsolt Sopron, 1866. december 31. Ezen a Szilveszter estéjén szórta először fényét az immár szerencsésen befejezett gázvilágítás. Ez arra a szempontra mutatott rá, hogy a mindenhová kiterjedő fény, szemben az eddigi világítással, nem hagy maga után semmi kívánni valót. A részvénytársaság választmányának és különösen Flandorffer Ignác úrnak egy Éljen! – mert csak neki, fáradhatatlan buzgalmának, tevékenységének és kifejtett energiájának, a választmány által támogatva, köszönhetjük ezt a meglepő látványt, ami éppen olyan kellemes, mint hasznos Újévi adomány. És az 1867-es [...]