Az Anne Frank életét bemutató tárlaton keresztül az érdeklődő szembesülhet azzal, hogy egy szép életutat merre képes terelni a történelem pokla. A kortárs példákon keresztül pedig láthatja a néző azt is, hogy ma milyen megkülönböztetések keserítik meg ...
Mivel a Lex CEU értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat 2019. január 1-től, az Egyetem kénytelen a mai napon bejelenteni, hogy minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében. Döntésünket azért ma hozzuk nyilvánosságra, hogy időben tudjunk hallgatókat toborozni a következő tanévre. – adta hírül hivatalos közleményében az egyetem.  Az elmúlt 20 hónap során a CEU mindent megtett, hogy megfeleljen a magyar törvényeknek. Felsőoktatási képzést indítottunk az Egyesült Államokban, amelyet az amerikai hatóságok regisztráltak és jóváhagytak. Ennek ellenére a magyar hatóságok jelezték, hogy nem fogják aláírni azt a megállapodást, amelyet több mint egy évvel ezelőtt véglegesítettek New York Állammal, és amely hosszú távon elismerné és biztosítaná a CEU budapesti működését. „A CEU-t kiszorították.” – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. „Ez példátlan. Egy amerikai intézményt kiszorítanak egy NATO-szövetséges országból. Egy európai intézményt elűznek az Európai Unió egyik tagállamából.” A kormányzati döntések semmilyen összefüggésben nem állnak az egyetemen folyó szakmai munkával. A CEU oktatásának színvonalát az Egyesült Államok oktatási szervei és a Magyar Akkreditációs Bizottság is elismerte. Egy elismert egyetem önkényes elűzése az akadémiai szabadság súlyos megsértése. Ez egy sötét nap Európának, és sötét nap Magyarországnak is. „Méltánytalanul járt el a kormány a saját állampolgáraival, a CEU-n dolgozó [...]
Az ország legszebb betlehemeit keresik azon az alkotói pályázaton, amelyet hétfőn hirdetett meg a Hungarofest Nonprofit Kft. és a Magyar Turisztikai Ügynökség. Az alkotások terveit január 6-án éjfélig várják.    illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt  ...
Akadémiánk és a Soproni Darazsak Akadémia ismét közös jamboreet szervezett Mikulás alkalmából ovis és alsó tagozatos kosaras gyermekek részére. A csapatokat összekevertük, hogy ne a verseny, hanem a játék, a kosárlabdázás öröme legyen a legfontosabb. A...
A héten tartotta a Magyar Vitorlás Szövetség a Ranglista Díjátadó rendezvényét Budapesten. Az eseményen Fertő Tavi Vitorlás Szövetség tagjai is elismerésben részesültek.
Közmeghallgatást tart az önkormányzat hétfőn 17 órától a városháza (Fő tér 1.) nagy üléstermében.
A soproni rendőrök kábítószer birtoklása miatt fogtak el egy helybéli férfit vasárnap.
Sopronban, egy bolt parkolójában igazoltattak a járőrök egy 39 éves férfit 2018. december 2-án 14 óra 50 perckor. Az intézkedés során a rendőrök átvizsgálták a zavartan viselkedő soproni lakos ruházatát, melynek során műanyag zacskókba csomagolva kábít...
Sopronban, egy bolt parkolójában igazoltattak a járőrök egy 39 éves férfit 2018. december 2-án 14 óra 50 perckor. Az intézkedés során a rendőrök átvizsgálták a zavartan viselkedő soproni lakos ruházatát, melynek során műanyag zacskókba csomagolva kábít...
Újszerű módot választott a toborzásra a HEINEKEN Hungária Sopronban. Az érdeklődők december 7-én egy ,,Sörbörze" keretein belül ismerkedhetnek meg az ország legnépszerűbb sörét, a Sopronit gyártó sörgyárral és a cég által kínált nyitott pozíciókkal....

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top