Az idei évben Sopron egy olyan nemzetközi ütősfesztiválnak ad otthont, amelyben a műfaj világsztárjai varázsolják majd el az érdeklődőket a SopronDrumnak keretében, amely idén június 11. és 17. között kerül megrendezésre. Igazi Jazzcsillagok koncerteznek majd a Fertőrákosi Barlangszínházban a csillagos ég alatt, de érkezik a rajongók által “afrikai Sting”-nek hívott Richard Bona is. Richard Bona és Mandecan Cubano együttes, She-e Wu marimba művész, Christopher Deviney és Rolando Morales-Matos ütőhangszeres csillagok, a legendás amerikai zenész, dobos, zeneszerző Billy Cobham, a Thunder Duo, azaz Dörnyei Gábor és Horváth Kornél, valamint a Sopron Balett egyedülálló produkciókra készül a megújuló a 61. Soproni Ünnepi Hetekre (SÜH), amely idén először tematikus hetekkel várja a közönséget. Az öthetes SÜH elsőként a jövő generációját, valamint a családokat szólítja meg. A már hagyománnyá vált „Sopron zenél” program évente visszatérő lehetőség a fiatal zenésznemzedék számára a bemutatkozásra és a nemes versengésre, mivel a győztes jogot nyer a VOLT Fesztiválon való fellépésre is. Idén 11. alkalommal rendezik meg a Tündérfesztivált, amikor tündérek és manók töltik meg a város tereit és intézményeit, a rendezvény pedig rengeteg zenei, színházi programmal várja a gyerekeket, akiket a fesztiválnapok zárásaként este a Barlangszínházban az ExperiDance táncegyüttes mesemusicalje, a Cinderella varázsol majd el. A SÜH nagy vállalkozása a június 11-től június 17-ig tartó SopronDrum fesztivál, amelynek művészeti vezetője Horváth Kornél Kossuth-díjas [...]