Még július közepén videós cikkünkbe számoltunk be róla, hogy lezárták és elkerítették a Tómalom-fürdő szomszédságában található Kecskehegyi-kilátót, amelynek oka az volt, hogy statikailag veszélyes lett annak az állapota, így egy esetleges balesetet megelőzendően különböző vizsgálatoknak vetik alá a nyáron a népszerű építményt. A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. kezelésében lévő magaslati kilátóval kapcsolatban megkerestük Bánáti Lászlót, a TAEG Zrt. Parkerdei és Kommunikációs Igazgatóját, hogy vajon milyen eredménnyel zárultak a vizsgálatok. Nos, sajnos nincsenek jó hírek illetve mégis … fotó: cyberpress.hu Az eseménysorozatot összefoglalva érdeklődésünkre Bánáti László elmondta, hogy még a júliusi ellenőrzés során tapasztalták, hogy a kilátónál elkorhadtak a gerendavégek, ezért akkor azt a döntést hozták, hogy lezárják a tornyot és a balesetveszély felhívására táblákat is kihelyeznek amely jelzi a kirándulóknak, hogy nem szabad azt használni, illetve az alsó lépcsősorokat is eltávolították, hogy kísértésbe se essen senki. Ezt követően szakértőket kértek fel, hogy egy alapos vizsgálatsorozattal mérjék fel a kilátó állapotát, amelynek eredményei a közelmúltban érkeztek meg. Az állapotfelmérési jelentés azt mutatja, hogy az 1972-ben átadott kilátó állapota annyira leromlott, hogy sajnos le kell bontani, hiszen annak felújítása a gyakorlatban egy új kilátó építésének a költségeit emésztené fel és akkor is az esetlegesen megmaradó elemei elképzelhető hogy pár éven belül ugyanerre az elöregedési, [...]