– „Óriási élmény volt az egész délután. Ennyi ember régen volt az utcákon „kulturálódni”. ” IGAZI KULTURÁLIS FORRADALOM volt ma Sopronban. Gratulálok. Még, még, még, ennyi nem elég…” – többek között ilyen bejegyzéseket kaptunk tavaly a KultKapuK után. – hangzott el kedden délután a Petőfi téren, ahol a hamarosan megrendezésre kerülő belvárosi KultTerek programfolyam beharangozó sajtótájékoztatója volt, amelyen Pataki András, a Pro Kultúra Nonprofit Zrt. igazgatója, Seregély Dóra marketing igazgató és Szekeres Kriszta programszervező ismertette a nagyszabású esemény részleteit a sajtó munkatársaival. fotó: Leczovics Zsolt A célkitűzések idén sem kisebbek mint a tavalyi KultKapuk esetében, amely eddig mondhatni páratlan siker volt és amelyen a város apraja és nagyja is örömmel vett részt. A különbség annyi, hogy míg tavaly a kapualjakat töltötték meg élettel a szervezők, addig idén a soproni belváros tereit szeretnék különleges kulturális csemegékkel megtölteni, amelynek dátuma 2018. szeptember 29 lesz. A szervezők elmondták, hogy minden kiszélesedést TÉRként ünneplünk ezen a délutánon, sőt, még a sikátort is térnek hívjuk majd (Térszűkület). De lesz Motortér, Tánctér, Könyvtér, Mozgástér, Fegyvertér, sőt Tériszony is. A nagyszabású szabadtéri rendezvényen 30 helyszínen kínálnak majd 90 féle „térélményt” a látogatóknak, régi és új soproniaknak egyaránt. A belvárosi lakókat kímélendő, hogy nem lesz hangos a rendezvény, bár sok [...]