Póczik Roland és Jakál Andrienn tartott közös sajtótájékoztatót szerdán délelőtt az MSZP Magyar utcai pártházában, ahol bejelentésre került egy együttműködési megállapodás az MSZP és a Párbeszéd helyi szervezetei között.  fotó: cyberpress.hu Póczik Roland, az MSZP Soproni szervezetének elnöke a média munkatársainak elmondta, hogy az MSZP soproni szervezete üdvözli, és maximálisan támogatja, hogy a megüresedett önkormányzati képviselői széket a Párbeszéd helyi vezetője foglalja el. Kiemelte, hogy Jakál Adriennt biztosították támogatásukról és ő személyesen is jónak tartja , hogy az MSZP és a Párbeszéd szövetsége Sopronban is létrejött. Ez a szövetség a jövő szövetsége, amely modern baloldali elveket vall és megerősíti az emberekben, hogy elvek mentén igenis létezhet és kell az együttműködés. Póczik Roland hozzátette, hogy a fentieket megerősítendően – mint az MSZP helyi elnöke – felkérte Jakál Adriennt, hogy csatlakozzon az MSZP közgyűlési frakciójához és vegyen részt annak munkájában. Jakál Adrienn ezt elfogadta, így ezután közösen folytatják  az önkormányzati munkát Sopronban! Jakál Adrienn a PÁRBESZÉD helyi elnöke elmondta, hogy nehéz időszak áll mögöttük, melyből levonták a konzekvenciákat és azt a döntést hozták meg, hogy az MSZP-vel együtt, a közös célok elérése érdekében kialakítottak egy olyan álláspontot, amely a jövőt tekintve eredményes lehet.  Hozzátette, hogy az előttük álló időszakban közösen, szövetségben fognak [...]
2018. szeptember 8., Miskolc, Serdülő felső házi selejtező Soproni Darazsak Akadémia “A” – DVTK ‘A” 55-61 (17-15, 9-8, 15-17, 14-21) SDA: Szabó R. 2, Láng L. 4, Egresits R. 10, Ács L. 10, Bauer Z. 9, Prajczer P. -, Szabó L. -, Bagoly L. 9, Jakubovics E. -, Kánitsch B. -, Rozsonits M. 7, Vasi […]
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság értesíti a lakosságot, hogy 2018. szeptember 12-én 09.30 órakor Nagycenken, 11.00 órakor pedig Egyházasfalun tart szirénapróbát. A lakosságnak a jelzések hallatán semmilyen teendője nincs, az el...
Révkomáromban pazar első negyedet produkált és sokáig vezetett csapatunk, ám a 3. negyed második felében jött egy rövidzárlat, s végül alulmaradtunk MBK Rieker Komárno – SKC 75-69 (13-26, 23-12, 18-10, 21-21) Komárno, nemzetközi felkészülési mérkőzés SKC: Warner 15/3, Lemar 9/3, Takács 6/6, WIGGINS 12/3, GORDON 12. Cs.: SUPOLA 13/9. Dénes, Molnár M. 2, Buzsáki. Werner. […]
Az Európai Mobilitási Hét illetve Autómentes Nap folyamán az elmúlt években megszokottá vált a bringás felvonulás a hűség városában, így idén sem lesz ez másképp.  2018.  szeptember 16-án vasárnap, már 10.00 órától  sok szeretettel várnak mindenkit a s...
Tematikus kvízjáték jön a Museum Caféba, még várják a csapatok jelentkezését! 66 kérdés 7 játékblokkban – csütörtökön minden kérdés a Jóbarátok című sorozathoz kötődik majd a Quizzone tematikus játékában. A már jól ismert “kocsmakvíz” ezúttal a sorozat szerelmeseit várja elsősorban egy jó hangulatú csütörtök esti programra a Tűztorony lábánál lévő Museum Caféba. Jelentkezni ingyenesen lehet […]
U18A csapatunk harmadik edzőmérkőzése jól alakult. Soproni Tigrisek – Soproni SI KA/A 65:67 (23:13, 7:11, 24:19, 11:24) 2018.09.11., kedd, 17.30 – Sopron, BECSA   SSI KA/A: Csátaljay 26/6, Horváth 6, Heiszenberger 1, Hencz 4, Schöll 19. Cseré...
Naplórészletek - Megcsalt örökkévalóság – ezzel a címmel jelent meg Bősze Balázs, költő, író posztumusz kötete. A Sopron Kultúrájáért díjjal kitüntetett alkotó három évvel ezelőtt hunyt el. A könyv anyaga így összességében még nem jelent meg egyetlen k...
2018. szeptember 11-én, a Soproni Egyetem ünnepélyes központi tanévnyitó ünnepségén a Soproni Egyetem, valamint a Testnevelési Egyetem rektora és kancellárja együttműködési megállapodást írt alá, mely Kosárlabda Akadémiánkat is érinti. A pulpituson üdv...
Kétszáztíz éves a magyar erdészeti felsőoktatás, ez a jubileum adta az apropót a Soproni Egyetem és az Erdőmérnöki Kar keddi tanévnyitóján a múltba nézésre.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top