Védőszentjük, Szent László napjának apropóján a Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesületének tagjai is megemlékeztek a régi esztendökről, s a gyorsan tovasuhanó évek sodrása során elhunyt bajtársaikról.
Hat fúvószenekar dallamai csendültek fel vasárnap Sopron történelmi utcáin – az idei Nemzetközi Fúvószenekari Találkozón a zenészek régi barátságokat erősítettek tovább, és megszakadt kapcsolatokat elevenítettek fel.
Köztudott az a sajnálatos tény, hogy a Soproni VSE labdarúgócsapata a 2017/18-as szezonban elbúcsúzott az NBII-es küzdelmektől, azonban ennél sokkal nagyobb a baj. A bajnokságban mindössze 26 pontot gyűjtő gárda – amellyel az utolsó helyen zártak a pontvadászatban – pénzhiány miatt nem folytatja a labdakergetést még megyei szinten sem, hiszen a klubot üzemeltető Soproni Vasút Futball Kft. adósságaival kapcsolatban lejárt az összes hiánypótlási határidő, amely azt jelenti, hogy gyakorlatilag csődöt jelentett az egyesület, így nincs folytatás a labdarúgásban az 1921-ben alapított klub számára. A teljes összeomlás a határidők lejárta előtt még elkerülhető lett volna, hiszen ahogy mi is írtuk a soproni önkormányzat – amely egyébként nagy mértékben támogatta a klubot mind infrastrukturálisan, mind anyagilag – még felkínált egy lehetőséget némi segítségre, amellyel azonban nem élt a klub. Talán azért sem tudott ezzel élni, mert cserébe olyan igazolást kellett volna bemutatniuk amely azt tartalmazta volna hogy a klubnak nincs adóssága valamint elindulhatnak az NB III-as bajnokságban és a 2018/2019-es NB III-as bajnoki szereplés pénzügyi fedezete rendelkezésre áll. Úgy tűnik a hiány nagyobb volt annál minthogy azzal éljenek, hogy a következő szezonban ezek a források biztos alapot nyújtsanak, amiből arra lehet következtetni – de ez csak feltételezés – hogy olyan mínuszban volt a [...]
Az idei évben is csatlakozott Sopron a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz, így 2018. június 23-án meghosszabbított nyitva tartással és változatos programokkal várták az érdeklődőket.
2018. június 23-án rendezték meg hazánkban a 4. Nemzetközi Jóganap & 3. Gangesz-Duna: Indiai Kulturális Fesztivált, amelyhez immár harmadik esztendeje Sopron is csatlakozott. Az Erzsébet-kertben ingyenes programok várták a kicsiket és nagyokat, ahol nem csak a jógairányzatokkal lehetett megismerkedni, hanem sok egyéb programmal is kedveskedtek a résztvevők számára a szervezők.

A Mörbisch-i Seefestspiele gigaméretű, 3600 négyzetméteres színpadának közepéig a kulisszából 35 lépést kell megtenni. Ez volt az első, amit rögtön kiszámolt a helyszínen Bodor Johanna, miután felkérték: idén nyáron ő legyen a koreográfusa a Marica grófnőnek a Fertő-tónál. A Mörbisch-i Seefestspiele voltaképpen a „legek” kulturális attrakciója. A legtermészetesebb díszletek között zajlik az operett világának egyik legjelentősebb és leglátványosabb fesztiválja Európa egyik legnagyobb és legszebb szabadtéri színpadán. Bodor Johanna hétvégenként Mörbischbe utazik, keddtől péntekig pedig Budapesten próbálja az István, a királyt az Operettszínházban, aztán június 30-ától haza sem jön Ausztriából egészen július 12-éig: akkor lesz a premierje a Marica grófnőnek, Kálmán Imre operettjének a Mörbisch-i Seefestspiele monstre színpadán. Bodor Johanna táncművész valamivel több mint huszonöt éve koreografál. Mégis meglepte, amikor végül őt kérte föl a Seefestspiele direktora. Eddig csak Seregi Lászlót hívták Mörbischbe a magyar koreográfusok közül. „Azért először ez kicsit megijesztett, aztán rájöttem, büszke is lehetnék erre, úgyhogy az vagyok. De nagyon fontos, hogy van két segítőtársam: Kováts Gergely Csanád és Hajdu Anita. A Mörbisch-i színpad túl monumentális ahhoz, hogy egyedül irányítsak 50 statisztát, 40 táncost és persze a szólisták mozgását” – meséli Bodor Johanna. A Mörbisch-i Marica grófnő produkcióba Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne ajánlotta be, aki látta a [...]

A fertődi Esterházy-kastélyban és a nagycenki Széchenyi-kastélyban színes és érdekes programok várják minden korosztály érdeklődőit a Múzeumok Éjszakáján. Fertődön a „Múzeumok éjszakája – Cziráky Margit nyomában” rendezvény keretében folytatódik a levendulaszüret a Gyógynövénykertben, lesz romantikus séta a Cziráky Margit Rózsakertben, modern dallamok csendülnek fel klasszikus formában, a kastély díszudvarában. Lesz enteriőr kiállítás, amely csak ezen […]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

Környező települések

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top