A világ egyetlen kerékpáros békenagykövete, Zelei József június 7-én érkezik Sopronba, ahol megemlékeznek az első világháború lezárásának centenáriumáról és biciklis baleset-megelőzési programot is tartanak. kép forrása: forrasradio.hu A kerékpáros békenagykövet idén az első világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából indult béketúrára. Zelei József az elmúlt négy évben mintegy 12 ezer kilométert tett meg Európa-szerte, első világháborús csatamezőket, hadisírokat és emlékműveket látogatva, s mindemellett hogy felhívja a figyelmet a béke fontosságára, a természet védelmére, az egészséges életmód és a sport szükségességére. Idén május 22-én indult el a fővárosból, hogy 18 magyarországi megyeszékhelyet érintve csaknem egy hónapnyi kerékpározás után – június 13-án – befejezze békemisszióját. Zelei József 15 éve biciklizik a békéért, ez idő alatt már az Egyenlítőnél is hosszabb távot, közel 80 ezer kilométert teljesített. Csaknem 100 országban járt, érintve mind az öt kontinenst. Az útnak közlekedésbiztonsági célja is van. Az uniós baleseti statisztikák azt mutatják, hogy az utak egyik legveszélyeztetettebbjei továbbra is a kerékpáros közlekedők, azon belül is a gyerekek. Magyarországon a legmagasabb az egymillió lakosra jutó halálos biciklis-balesetek száma az EU-ban. A békenagykövet közreműködésével ezért minden helyszínen Kerékpáros Baleset-megelőző napot is tartanak az úton közlekedő kerekező gyerekek életének védelmére. A program célja a kerékpáros balesetek megelőzése, felvilágosítás és gyakorlati segítségnyújtás, [...]
A világ egyetlen kerékpáros békenagykövete, Zelei József június 7-én érkezik Sopronba, ahol megemlékeznek az első világháború lezárásának centenáriumáról és biciklis baleset-megelőzési programot is tartanak.
A világ egyetlen kerékpáros békenagykövete, Zelei József június 7-én érkezik Sopronba, ahol megemlékeznek az első világháború lezárásának centenáriumáról és biciklis baleset-megelőzési programot is tartanak.
Sopron adott otthont a megyei mentőnapnak.
Idén is remek program várja az érdeklődőket Sopron belvárosában, ahol a SOPRON ZENÉL rendezvény keretében lesz utcazene fesztivál, amelyen többek között lesz például Queen tribute koncert, de rajtuk kívül a több mint húsz fellépő zenekar is színvonalas...
Ezen a hétvégén szervezte meg szezonnyitó juniálisát a Sopronkőhida-Tómalom-Jánostelep Településrészi Önkormányzat a tómalmi játszótéren.
A Soproni Lővéri Nyugdíjas Klub és a Jereván Településrészi Önkormányzat közös szervezésében a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 2018. június 4-én 15.00 órakor a Sopron Teleki Pál u.20. szám alatti klubhelyiség előtt szabadtéri fotókiállítás nyílik Sélley Attila erdélyi fotóiból.
A soproni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
2018. június 1–3. között a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szervezi az országos Kenguru Jamboreet, ahol a gyerekek más-más csapatok játékosaival alkotnak csapatokat és más-más edzőkkel küzdenek egymás ellen. 1. nap ” order_by=”filen...
Férfi NB I. B – Zöld csoport – 5-6. helyért Bajai Bácska FKE – SMAFC 97:98 (26:26, 24:29, 21:21, 26:22) 2018.06.01., péntek, 19.00 – Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Részletek >>> SMAFC: Berneczei 14, Rátvay T. 23/9, Czukor 27/3, Rátvay B. 14, Kovács 14, Füzi 6/3. Rátvay Tamás: „Nagyon hosszú út után egy nagyon meleg terembe érkeztünk, […]

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top