A Soproni Egyetemet érte az a megtiszteltetés, hogy az idei évben rendezője lehetett a VII. Országos Felsőoktatási Vadászvetélkedőnek 2018. április 20-21-én. A hagyományos verseny lehetőséget kíván teremteni a felsőfokú tanintézmények részére, hogy egy országos vetélkedő során összemérjék hallgatóik szakmai tudását. A vetélkedő további célja a felsőoktatási intézmények közötti kapcsolatok szorosabbá fűzése és új kapcsolatok kiépítése. A vetélkedő egyéni és csapat versenyszámokból állt. A vetélkedő egyben emlékverseny is volt, a Soproni Egyetem tavalyi esztendőben elhunyt hallgatója, Rakonczai Péter emlékére, aki sokat tett azért, hogy ezt az esemény itt kerülhessen megrendezésre. Az eredményhirdetésen megjelent és díjat adott át Péter családja is. A versenyen előzetesen 5 egyetem 7 csapata jelezte indulását, végül a startvonalnál öt csapat sorakozott fel. A vetélkedő programjában szerepeltek elméleti (pl.: szakmai- és vadászetikai teszt, vadászkutya és vadászkürtjel felismerés), és gyakorlati (pl.: lövészet, csapda felállítás, vadászvendég kísérés) feladatok. Az eseményt Pap László, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgató-helyettese és Prof. Dr. Náhlik András, a Soproni Egyetem rektora nyitotta meg. Az eseményt végig kísérték a Soproni Egyetem Vadászkürtöseinek Baráti Körének kürtszólamai. A gyakorlati feladatok elvégzésére pazar helyszínnek bizonyult a Göbös-major Ökoturisztikai Központ, ahol a Magyalosi Lőtér munkatársai nagy szakértelemmel vezették a lövészeti versenyszámokat. Másnap a Soproni Egyetem termei és Botanikus Kertje vált a verseny [...]
A tartomány és az állami autópályafenntartó, az ASFINAG mintegy 115 millió eurót fordít útfelújításra és útépítésre 2018-ban. A következő hónapban indul a legnagyobb kivitelezési projekt, az S31 Mattersburg-i (nagymartoni) csomópontjában minden le- és ...
Ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget szombaton a VII. Országos Felsőoktatási Vadászvetélkedő, amelynek idén a Soproni Egyetem lehetett a házigazdája.
Az orosz Jekatyerinburg az esélyesebb az Euroliga döntőjében, de a mieink csapatjátéka erősebb.
Izgalmasan ért véget a Sopron Basket szombati mérkőzése. A nagy ünneplésben pedig még egy vallomás is elhangzott.
Április 22-e a Föld napja. A jeles napot 48 éve rendezik meg világszerte, Magyarország 28 éve csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek célja a Földünk természeti környezetének megóvása
A tavaszi Critical Mass kerékpáros demonstráció és felvonulás ezalkalommal április 21-én, szombaton, a Föld napja programsorozathoz kapcsolódóan kerül megrendezésre Sopronban. Gyülekező 15 órától a Deák téren, ahol ajándék matricákkal, támogatói ajándékokkal és egy kis zenével is vár mindenkit a Magyar Kerékpárosklub Soproni Területi Szervezete, azaz a Bringázz Sopron Egyesület. A menet 17.00-kor indul majd, melynek keretében körbebringázzuk a várost és a Mária szoborhoz érkezünk!  Critical Mass Sopron – Kerékpáros felvonulás az élhetőbb városért
A németországi delegációt Dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte szombaton a városháza nagytermében.
A Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola családi napja immár 15. alkalommal került megrendezésre. A nagy sikerű programon több százan vettek részt.
Április 21-e a Bölcsődék Napja hazánkban. A jeles napról Sopronban is megemlékeztek: a Százszorszép bölcsődében szakmai program várta az aktív és nyugalmazott bölcsődei dolgozókat.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

Környező települések

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top