Betörtek egy soproni ékszerüzletbe. Információink szerint a Lenck átjáróban található boltból tulajdonítottak el nagy értékben ékszereket.
Regionális Gazdasági Fórum keretében adta át a stafétát a Nyugat-Dunántúli Régió Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége kedden. A szakmai programon a kamarákat érintő gazdasági változásokról, valamint a Fertő-tájat érintő turisztikai fejlesztésekről hallhattak prezentációkat a résztvevők. A régiós szövetség elnökségi feladatait a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara látja el.
Kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Sopronban a tegnapi napon,amelyekről a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a weboldalán így számolt be. fotó: police.hu A 8518-as számú úton, Balf irányából Sopron felé közle...
Az Őszi szonáta című emlékezetes sikerű soproni előadás látható március 27-én (kedden) 21 óra 15 perctől a színházi világnapon az M5 kulturális csatornáján. A rendező Pataki András.
Az egyetlen nemzet vagyunk a világon, amely Himnuszában megemlíti a bor nevét. Az is különös, hogy a legtöbb bortermelő nemzet a latin vinum szóból eredezteti a bor szót. Csupán a görög, a török és magyar alkotta meg saját kifejezését erről a nemes ned...
Fiú Egyetemi bajnokság – Nyugat – 14. forduló SMAFC – TFSE 91:75 (15:20, 24:16, 30:19, 22:20) 2018.03.26., hétfő, 19.30 – Sopron, Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok Részletek >>> SMAFC: Berneczei 29, Tukovics 12, Horváth 20/3, Nagy 19, Szegedi 11/9. Rátvay Tamás:  „Két tartalékos csapat küzdelméből mi kerültünk ki győztesen. Támadásainkat jól fejeztük be, és jól váltogattuk a zóna-ember […]
A Sopron Basket női kosárlabdacsapatának a Final Fourba való bejutásáról és az április 20-22-i soproni döntőről kérdeztük a csapat jelenlegi és egykori kiválóságait: Fegyverneky Zsófia csapatkapitányt, az egyesület korábbi sztárjai közül Winter Ilonát, Seres Évát és a soproniak extra kedvencét, Honti Katát.
A Sopron Basket női kosárlabdacsapatának a Final Fourba való bejutásáról és az április 20-22-i soproni döntőről kérdeztük a csapat jelenlegi és egykori kiválóságait: Fegyverneky Zsófia csapatkapitányt, az egyesület korábbi sztárjai közül Winter Ilonát, Seres Évát és a soproniak extra kedvencét, Honti Katát.
Serdülő Főtábla forduló, Budapest, 2018.03.24-25. Csata DSE – Soproni Darazsak Akadémia 61-30 SDA: Balogh Timi -, Orbán Niki -, Szlávik Anna -, Pfeiffer Virág 6, Tarr Sára -, Németh Bogi -, Rad Schíwa 2, Gyöngyösi Janka 4, Máté Rebeka 4, Berki Georgina 4, Deák Kíra 4, Rozsonits Melissza 3/3 Soproni Darazsak Akadémia – MVSI Vadmacskák […]
fotó: http://www.sopronmedia.hu Kedves Futók! Összeszedtük és átlátható formába helyeztük a teszt-időmérés eredményét. Néhány helyen sajnos “?????” jelzés van, ott valami hiba csúszott a rendszerbe. Az első helyen rangsorolt (bár nem versen...

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top