Minden bizonnyal nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy havazik Sopronban illetve térségében is, azonban az a szituáció, hogy az előrejelzések szerint ez a fránya télies időjárás szinte az egész országra kiterjed. Ide kapcsolódik az a hír, hogy országszerte esőre, ónos esőre, erős szélre, havazásra, hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, és a szervezet szombatra a sok eső, ónos eső, illetve a hófúvás veszélye miatt több megyére is másodfokú figyelmeztetéseket adott ki. A szolgálat közleményében azt írta, hogy szombaton, és részben vasárnap – talán az ország északnyugati csücskét leszámítva – mindenütt újabb, jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani. A várható mennyiség általában 15-25 milliméter lesz, északnyugaton 5-15 milliméter, a Dunántúl déli felén viszont 25-40 milliméternyi csapadék is lehullhat. A sok eső miatt Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyében másodfokú, míg a fővárosban, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Délutántól észak, északkelet felől egyre nagyobb területen havazásba vált a csapadék. Vasárnap reggelig a legtöbb helyen összefüggő hótakaró alakul ki. Ennek vastagsága egy délnyugati-északkeleti tengely mentén, nagyjából a Nagykanizsa-Miskolc városok közti széles sávban lehet a legnagyobb, akár 15 centiméter körüli, míg a Dunántúl északi felén 5-15 centiméternyi hó hullhat. Békés megye és [...]