A megújulás jegyében „Hajtás!” a mottója az idei Soproni Tavaszi Napoknak, melyet március 10. és április 2. között rendeznek meg koncertekkel, kiállításokkal, színházi előadásokkal, családi programokkal a leghűségesebb városban. Pataki András, a rendezvényt szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: minden korosztályt szeretnének megszólítani a legszélesebb műfaji kínálat és a megújulás jegyében. A „Hajtás!” mottó is ezt erősíti. Utalhat a tavaszi rügyfakadásra, a lendületre, a mozgásra, de az új életmódnak, szokásoknak is a kezdetét jelentheti, a megújulni vágyással, a lelki egészség megőrzésével együtt. A változatos program március 11-én délután három órakor a nemzeti ünnepre hangoló családi délutánnal kezdődik Huszárvágás címmel. A rendezvényen közreműködnek a Soproni Huszár Hagyományőrzők, a Liszt központban jelen lesz a Sárvári Huszármúzeum, énekel a Szélkiáltó Együttes és jönnek a Petőfi iskola diákjai is. Ugyanezen a napon nyílik meg a soproni képző- és iparművészekből álló Fidelissimart alkotói kör kiállítása a Munkácsy teremben. A tavaszi napok zárása pedig április 2-án lesz, amikor is az Atilla Fiai Társulat (Varga Miklós, Kalapács József, Rudán Joe, Mr. Basary, Tóth Renáta) ad koncertet a Fő téren. Pataki András hangsúlyozta, hogy a közművelődési programok mellett olyan színházi előadásokat láthatnak a nézők, mint a kaposvári teátrum Cabaret című előadása Bozsik [...]