Bátran mondhatjuk, hogy immár hagyományosan került sor Sopronban az újévi hangverseny előtt a polgármesteri évértékelőre, amely az idei esztendőben sem maradt el. Ez többek között azért hasznos, mert átfogó képet kaphatunk az elmúlt esztendő legfontosabb városi beruházásairól, fejlesztéseiről illetve arról is, hogy az új évben – ez esetben a 2018-as esztendőben – milyen fontos és jelentős feladatok állnak a város előtt. Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere beszéde elején egy kicsit felidézte a múltat, amelyben elmondta, hogy mindannyian jól ismerjük, akik itt élünk, hogy a rendszerváltásig elzárt városként nem nagyon fejlődhettünk, az ebből következő főleg infrastrukturális elmaradottságunkat intenzíven ledolgozni csak a rendszerváltozás után 16 évvel kezdhettük meg. Tizenegy évvel ezelőtt erős többségi felhatalmazással, megkezdtük a város rendbetételét az élet szinte minden területén. Világos volt számunkra, hogy csak átgondolt stratégiaijáig kidolgozott és összehangolt városfejlesztéssel lehet eredményt elérni. A fejlesztésekhez szükséges plusz forrásokat 2007-ben az uniós pályázatok és saját források biztosították, majd 2010-től a polgári Kormány nagyon komoly önerő támogatással járult hozzá a projektek megvalósításhoz, illetve az önkormányzati adósságátvállalással megszabadította a várost a korábban felhalmozott adósságtól. Dr. Fodor Tamás kiemelte, hogy 2015-ben Sopronban indult az országos jelentőségű Modern Városok Program (MVP), mely a megyei jogú városok fejlesztését hivatott biztosítani. A MVP [...]