Hövej

HövejKapuvártól 8 km. távolságra, Magyarország észak-nyugati részén helyezkedik el.
1280.-ban említik először írásos oklevelek a települést, 1436.-ban már Hövej néven szerepel. A falu,nevét, agy halászattal foglalkozó Hövej nevű családtól kapta,a hagyomány szerint.

Birtokosa a 13. században a Nagymartoniak majd a 15. században a Vedi-család lett. A középkorban a fő gazdasági tevékenység a halászat és az állattartás volt, ekkor már a földművelés is megkezdte kibontakozását. Az itteni jobbágyok Csornára jártak robotszolgálatokat teljesíteni. A barokk római katolikus templom 1730.-ban épült. Az első világháborúban a falu lakosai közül 23-an estek áldozatul. A höveji hímzés tette a falu nevét híressé a világon, 1962.-ben a brüsszeli világkiállításon a höveji csipke aranyérmet nyert. A csipke készítői alkalmazzák a tulipán, búzavirág, tölgyfalevél és a szegfűformákat, a kötés, pedig kalinkás, pókos, keresztbe öltögetett.

A kötést Barbacson tanulta meg egy falubeli asszony és ő terjesztette el az 1860.-as években. Voltak a faluban olyan családok, akik csak ebből a tevékenységből éltek, a termékek jól eladhatók. A moszkvai népművészeti kiállításon 1954.-ben elismerést kapott a höveji csipke, 20 asszony nyerte el a népművész címet.

A településen 1990.-ben alakult meg az önkormányzat.

Látnivalók

  • Római katolikus templom,
  • Római katolikus kápolna,
  • Csipkemúzeum.

Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top