Röjtökmuzsaj

RöjtökmuzsajSoprontól 30 km-re található a település Győr-Moson_Sopron megyében, a Sopron – Fertődi kistérségben.

1928.-ban Röjtök és Muzsaj egyesítéséből keletkezett a falu. A templomot Szent István király építette Szent Péter tiszteletére. 1232-ből való az első írásos bizonyíték Muzsaj község létezéséről.

A XVI. Században a Muzsaji család volt Muzsaj birtokosa. A törökök a falut felégették és a Szent Péter templomot is, lerombolták.

Az 1600-as években Széchenyi György létesített egy vízimalmot a községben. A településen többször pusztított árvíz mivel az Ikva patak Röjtök és Muzsaj között folyik.
A falu kápolnája 1923.-ban épült meg, a Szűzanya lourdi jelenésére szentelték fel. 1265-ben említették Röjtök nevét először írásos oklevelek.

A Verseghi-féle kastély Röjtök területén helyezkedik el, a 16. században még csak földszintes udvarház volt, majd 1750.-ben emeletesre építették. 1950 és 1980-as évek között SZOT Gyermeküdülőként üzemelt.

1999-től a Kastélyszálló Szidónia elnevezést kapta a négycsillagos szálloda. A római katolikus templomot 1869.-ben bontották le és kezdték meg az új jelenlegi templom építését.


Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top