Várbalog

A falu írásos emlékekben a XIII. században fordul elő első alkalommal. Első ismert földesura Pot nádor, a helység elnevezése: Váras-Balog. 1242-ben a tatárok elpusztították. III. András korában a falu királyi birtok, neve: Csütörtökhely.

A XV. században oklevelek már német nevén Pfinkstmarktnak említik, amiből kialakult a magyar Pünkösdvásár elnevezés. 1683-ban, Bécs sikertelen ostroma után a törökök, -a többi környékbeli településhez hasonlóan – kifosztották és felgyújtották. Az elpusztult falu helyén a magyaróvári uradalomhoz tartozó major jött létre. A XIX. században Heidhof (Szénaföld, Mezőudvar) néven Habsburg főhercegi birtok volt.

Lakói uradalmi cselédek és idénymunkások voltak. A híres uradalmi jószágigazgató – Jesse Vilmos – emlékére 1880 után a neve Jessemajor lett. 1938-ban az állam megvásárolta a Jessemajor környéki földeket, s helybeli és alföldi cselédeknek adtak házat, földet. A község amelyet nem hivatalosan Pünkösdvásárnak hívtak gyorsan fejlődött 1938-43 között.

Ebben az időben közel ezer lakosa volt, iskola, posta, kultúrház épült, szövetkezetek működtek. 1948 január 1-től Jessemajor, Albertkázmér, Újszajda – Várbalog néven önálló községgé alakult. A “vasfüggöny” leeresztése jelentősen visszavetette a község fejlődését. 1970-1990-ig Jánossomorjához tartozott mint társközség. Várbalog község 1991-ben nyerte vissza önállóságát.


Partnerünk

Reklám

Reklám

Keresés az oldalon

Programok

YouTube

Kapcsolat

9400 Sopron, Remetelak u. 12/a
Telefon: 06 20 457 00 77
Web: tigaman.hu
e-mail: tigaman@tigaman.hu

to top