Az ITM rendeletmódosítása alapján az e-matrica rendszerben díjkötelessé válik többek között az M85-ös autóút Sopront elkerülő, eddig átadott szakasza is. Az innovációért és technológiáért felelős ...
“15 fotós, 5 küldetés, 1 cél!” Ez volt a jeligéje annak az összefogásnak, amit az idei esztendőben is meghirdettek a fotográfusok, amelynek lényege az volt, ...
December 31-én éjjel a Sugarloaf és Dj Jokó koncertjével búcsúztatják el a 2021-es esztendőt Sopronban, a várkerületi rendezvénytéren. A hatályos jogszabályok értelmében a koncertlátogatás feltétele a védettségi igazolvány.
Az idei esztendőben is lesz amolyan szilveszteri utcabál a soproni Várkerületen, ahol december 31-én éjjel a Mária-oszlop melletti rendezvénytéren közösen búcsúztathatjuk el a 2021-es esztendőt. ...
Szent János napján Sopronban is megáldották a helyi borászok nedűit. A hagyományos ceremóniára számos termelő érkezett a Szentlélek-templomba, akik legfőképpen a jó termésben bízva hozták el boraikat a szentelésre.
Tonna számra fogyott a hal és a hús karácsony előtt, de szaloncukorból is a járvány előtti mennyiséget adták el. Az ajándékvásárlási roham sem csökkent. Volt olyan elektronikai üzlet, ahol akkora sor alakult ki, amilyet még a járvány előtt sem tapaszta...
Jövőre két három- és három négynapos hosszú hétvégével számolhatunk. Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy munkanapot, ami áthelyezés nélkül éppen egy ünnep és hétvége közé esne 2022-ben. Húsvétkor is négy, pünkösdkor és karác...
Idén közel 50 kilométeren újultak meg a Soproni-hegység túraútvonalai. A soproni természetjáró egyesületek és szakosztályok a Magyar Természetjáró Szövetség támogatásával újították fel a kopott jelzéseket. A programhoz a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. is...
A Verdák című animációs mese hatalmas népszerűségnek örvend, hiszen már három mozifilmet is készítettek belőle az alkotók. De nem csak a vásznakon és a főszereplőket ...
A rendőrök 2021. december 24-én 12 óra 20 perckor lakossági bejelentés alapján akartak ellenőrizni egy belga rendszámú furgont Kópháza külterületén, az államhatár közelében. A járművezető ...